Szentmihály először a körzeti ligában


Az MSK gárdája 63 éves fennállása óta először magasabb osztályban kezdheti el az új idényt

Rúzsa Iván (sötét szerelésben), az MSK egyik alapembere
fotó: magyarszo.rs


Az 1957-ben alapított szentmihályi MSK csapata 5 ponttal lemaradva a bajnoki címet megszerző aradaci ASK mögött a második helyen zárta az igencsak megrövidített 2019/2020-as idényt a Nagybecskereki A Ligában. A koronavírus-járvány miatt a szezon végén a labdarúgóligák nagy részét kibővítették, ami érintette a szentmihályi klubot is – a Nagybecskereki Körzeti Ligában ezután 18 csapat szerepel, így a körzeti labdarúgó-szövetség döntése alapján az MSK gárdája is magasabb osztályban kezdheti el az új idényt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a zöld-fekete klub 63 éves történelme során először indulhat ebben a rangfokozatban. A szentmihályi együttes a 2020/2021-es szezon hétvégi nyitófordulójában a rezsőházi (Knićanin) Potisje vendége lesz, majd a zöld mezesek egy héttel később a beodrai (Novo Miloševo) Vojvodinát fogadják.

Az igencsak rövidre sikeredett felkészülési időszak alatt Rúzsa Tibor tanítványai két barátságos mérkőzést játszottak: Melencén 4:2-re kikaptak a helyi Rusandától, Nagybecskereken pedig 5:1-re verték a Banat csapatát. A nyári szünetben egy játékos hagyta el a klubot, Slavoljub Matić ugyanis visszatért a farkasdi Tamišhoz, az érkezők névsora viszont hosszabb, mivel Momčilo Licina (Naftagas, Bóka), Pópity Róbert (Mladost, Erzsébetlak), Jovica Cvejin (Jedinstvo, Écska) és Vasilije Marković (Belo Polje) is a szentmihályi egyesületben folytatja pályafutását.


A rovat legfrissebb hírei