László Csaba Marco Materazzit váltotta


A székely edző a Sepsi OSK után az indiai Szuperligában szereplő Chennaiyin FC kispadján folytatja

fotó: hatharom.com

A klub honlapjának vasárnapi beszámolója szerint az 58 éves magyar tréner szerződése a következő szezonra szól.

"Büszke és boldog vagyok, hogy a Chennaiyin FC vezetőedzője lettem. Megtiszteltetés számomra, hogy csatlakozhatok a klubhoz, amely mögött hat sikeres év áll" - nyilatkozta László Csaba.

A 2014-ben alakult csapat 2015-ben és 2018-ban az első, tavaly pedig a második helyen végzett az élvonalban. A vezetőedzői posztot korábban az olasz Marco Materazzi, az angol John Gregory és a skót Owen Coyle töltötte be.

"Úgy gondolom, a Chennaiyin FC egy jól felépített, családias klub, amelyet mindig rendkívül szenvedélyes szurkolók vesznek körül"
- vélekedett László Csaba.

Vita Dani, a klub társtulajdonosa felidézte, hogy László Csaba jelentős tapasztalattal rendelkezik, hiszen már nyolc országban dolgozott: volt a Ferencváros, az FC Sopron, az MTK, a skót Heart of Midlothian és Dundee United, a belga Charleroi, a szlovákiai Dunaszerdahely és a romániai Sepsi OSK vezetőedzője, valamint az ugandai és a litván válogatott szövetségi kapitánya. Korábban Németországban, valamint a magyar válogatott másodedzőjeként is tevékenykedett.

A klubvezető hozzátette, céljuk, hogy egyrészt ismét bajnokok legyenek a Szuperligában, másrészt közönségszórakoztató futballt játsszanak.

László Csabának India a nyolcadik ország ahol megfordul, hiszen korábban ült a Ferencváros, a Sopron vagy épp az MTK kispadján, miként volt a litván és az ugandai válogatott szövetségi kapitánya is. Skóciában, sikerei legnagyobb színterén a Heartsot és a Dundeet irányította, míg Felvidéken a DAC-ot, Belgiumban a Charleroi-t, míg Romániában a Sepsi OSK-t.

A rovat legfrissebb hírei