A címvédő nem kegyelmezett az Eszéknek
Kleinheisler kis híján betalált a horvát bajnok kapujába
fotó: Dinamo Zagreb / facebook
A Dinamo Zagreb jól indította a jelenlegi kiírást, hiszen két győztes bajnoki mérkőzéssel a háta mögött, illetve a kolozsvári CFR-t kiejtve a Bajnokok Ligája selejtezőjéből várta hazai pályán az NK Osijeket a horvát bajnokság harmadik fordulójában.
Az eszékiek ehez képest két vereség után idei első győzelmükben reménykedtek a fővárosba való látogatásuk során. A címvédő már az 5. percben megmutatta, hogy nem lesz egyszerű a mérkőzés az eszéki csapat számára, akik szerencsétlen módon a kapus hátáról bepattanva összehoztak egy öngólt. Az Eszék szerencsétlenségét tovább fokozta egy a félidő hajrájában kihagyott bűntető. Ezt követően még mindig lett volna az első játékrészben esély az egyenlítésre, és a főszereplő a magyar válogatott Kleinheisler László volt, aki szabadrúgásból kishíján bombagólt lőtt, ám a felső kapufa a hazai csapatot segítette.
A második félidő elején végre összejött a várva várt egyenlítés, ám a Zagreb nem hagyta szó nélkül már, és beindult a henger, melynek során a félidő végéig hármat vágtak még az Eszék kapujába.
Kleinheisleréknek így továbbra is várniuk kell az első szezonbeli győzelmükre.
HORVÁT BAJNOKSÁG 3. FORDULÓ
Dinamo Zagreb–NK Osijek 4–1 (Ivusic 5. – öngól, Majstorovic 70. – öngól, Andrics 81. – 11-esből, Tolic 86. – 11-esből, ill. Grezda 48.)
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: kleinsheisler-lászló, eszék, osijek, horvátország, dinamo-zagreb, délvidék