Két győzelemre a főtáblától


A Dinamo Zagreb legyőzése esetén azeri vagy a norvég ellenféllel játszhat a Ferencváros a főtábláért

fotó: Fradi.hu

Az azeri Qarabag vagy a norvég Molde együttesével játszik majd a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájáért a Ferencváros, amennyiben továbbjut a selejtező harmadik fordulójából.

Szerhij Rebrov együttese - amely előzőleg itthon legyőzte a svéd Djurgardent, majd idegenben nyert a skót Celtic Glasgow ellen - a harmadik körben a horvát Dinamo Zagrebbel mérkőzik Budapesten, és ha sikerrel veszi az akadályt, akkor idegenben kezdheti a következő párharcot.

A keddi, nyoni sorsoláson a Dinamo Zagreb-Ferencváros párharc a kiemeltek között volt a bajnoki ágon, ahol négy párosítást alakítottak ki.

A Salzburg - Szoboszlai Dominik osztrák csapata - az izraeli Maccabi Tel-Aviv és a fehérorosz Dinamo Breszt összecsapásának győztesével játszik majd.

A BL-selejtező rájátszásában már két mérkőzésen dől el a továbbjutás. Az első találkozókat szeptember 22-én és 23-án, a visszavágókat pedig 29-én és 30-án játsszák. A győztesek a BL, a vesztesek az Európa-liga csoportkörébe kerülnek.     

A harmadik körös egymeccses párharcokat szeptember 15-én és 16-án rendezik.

Bajnokok Ligája, selejtező, playoff kör:
bajnoki ág:


Qarabag (azeri)/Molde (norvég)-Dinamo Zagreb (horvát)/FERENCVÁROS
Slavia Praha (cseh)-Young Boys (svájci)/Midtjylland (dán)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)/Dinamo Breszt (fehérorosz) - Salzburg (osztrák)
Olympiakosz (görög)-Crvena zvezda (szerb)/Omonia Nicosia (ciprusi)

nem bajnoki ág:

FK Krasznodar (orosz)-PAOK (görög)/Benfica (portugál)
Gent (belga)/Rapid Wien (osztrák)-Dinamo Kijev (ukrán)/AZ Alkmaar (holland)


A rovat legfrissebb hírei