Mérkőzés utáni nyilatkozatok


Szoboszlai Dominik a bombagóljáról, Marco Rossi a csapat teljesítményéről beszélt

fotó: mlsz.hu

Az magyar válogatott jó játékkal felül tudott kerekedni az esélyesebbnek tartott török csapaton, és Szoboszlai Dominik bravúros bombagóljával megszakított egy 36 éves sorozatot, és győzelmet aratott Törökországban.

A mérkőzés hősét rögtön a lefújás után sikerült lencsevégre kapni:
 
 "Az ember megérzi, ha jól találja el a labdát, és tudja, hogy be fog menni. A törökök talán úgy jöttek fel a pályára, hogy ez egy könnyű meccs lesz. Nekünk volt egy célunk, amit sikerült megvalósítanunk. Az első perctől az utolsóig küzdöttünk" - fogalmazott Szoboszlai, aki győztes gólját megelőzően az első félidőben a kapufát találta el. 

Marco Rossi elégedett volt a csapatával és a játékosok egyéni teljesítményével, akik fegyelmezetten betartották az általa előirányzott taktikát, és úgy véli, ebből a sikerből erőt lehet meríteni a folytatásra.

"Az első félidőben jól teljesítettünk, talán a törökök lebecsültek minket. Megleptük őket a taktikánkkal. A fordulás után picit fáradtabbak voltunk, mint ők. Sokat kellett védekeznünk, de a területeket mindig le tudtuk zárni. Az első félidőben nekünk volt több lehetőségünk, a második játékrészben pedig nekik, de megérdemelt győzelmet arattunk. Ez a játékrendszer nem volt új, korábban kétszer is játszottunk már így. Azt kértem a fiúktól, hogy az országukért harcoljanak, és tudtam, hogy erre képesek. Ez egy igazi csapatmunka, a srácok nagyon különleges dolgot tudtak összehozni. Ez a meccs önbizalmat adhat a folytatásra" - értékelt az M4 Sportnak a szövetségi kapitány.

Egy biztos, jó hangulatban és csapatmorállal várhatják a mieink az orosz válogatottat vasárnap késő délután a Puskás Arénában

 

A rovat legfrissebb hírei