Csóka Dániel Londonban folytatja


A fiatal magyar légiós a szigetországon belül váltott csapatot

fotó: afcwimbledon.co.uk

A zalai tehetség neve akkor lett ismert, amikor 2017 januárjában a Wolverhampton Wanderers elcsábította a ZTE FC-től. Az akkor mindössze 17 esztendős belső védő három évet játszott a Wolves U18 majd U23-as korosztályában, egy kisebb megszakítással, ugyanis fél évig kölcsönszerepelt a felvidéki DAC-ban, és egy rövid ideig a szlovák második ligás Somorjában is játszott, mielőtt visszatért volna Angliába.

A tavalyi szezont nagyon jól kezdte, három sorozatban is érdekelt volt az U23-as csapat. Az egyik legnagyobb sikere, hogy az International Cupban több ezer néző előtt gólt szerzett a Paris Saint Germain ellen.

A lendületet egy sérülés majd a koronavírus okozta leállás törte meg, viszont Dániel lelkesedése és kitartása továbbra sem lankadt. Most pedig új fejezet kezdődik az életében, hiszen az AFC Wimbledonban folytatja pályafutását. A londoni klubot 2002-ben alapították, és jelenleg a League One-ban, azaz az angol foci harmadik legerősebb bajnokságában szerepelnek. Glyn Hodges menedzser nagy örömmel fogadta Dánielt, aki az idei nyolcadik igazolásuk.

Hodges sokoldalú játékosnak tartja a fiatal magyar védőt, akinek a legfőbb álma, hogy végre a felnőttek közt is bemutatkozhasson.

“A legfőbb célom az volt a nyáron, hogy végre felnőtt csapatban játszhassak. Három éve hagytam el Magyarországot, ami nagy kihívás volt az új környezet és a nyelv miatt. Mostanra már beilleszkedtem és boldog vagyok itt.”- nyilatkozta Csóka Dániel a Wimbledon honlapjának.



A rovat legfrissebb hírei