Szalai Attila karikaturistát Nívódíjjal tüntették ki


A vajdasági karikatúrista mellett erdélyi díjazottjai is voltak a Sportújságíró kongresszusnak

fotó: Szalai Attila / facebook

Nemrég mutattuk be a SportHatároknélkül.hu olvasóinak Szalai Attila vajdasági karikaturistát, akinek rajzait már régóta csodálhatják oldalunk látogatói.


Szalai Attila szerdán abban a megtiszteltetésben részesült, hogy (igaz online, de) átvehette a Sportújságíró kongresszus idei egyik Nívódíját.

A Nívódíjat a beküldött pályázatok zsűrizése után ítélik oda, és a pályázaton olyan alkotások vehetnek részt, amelyek az előre megszabott időintervallum között jelentek (jelennek) meg, illetve hangzottak (hangzanak) el, vagy mutatták (mutatják) be azokat. Mindenki legfeljebb három alkotással pályázhat, de akár más művét is lehet ajánlani a zsűri figyelmébe. A szövetség viszont nem feltétlenül ad ki nívódíjat minden kategóriában, míg egy kategóriában akár több díjazott is lehet.

Szalai Attila az idei Nívódíjat a Nemzeti Sportban Grosics Gyuláról és Franz Beckenbauerről megjelent rajzaiért kapta.

A Hét Nap karikaturistája mellett ugyancsak Nívódíjban részesült Kaposi Dávid az Info Rádióban Sterbinszky Amáliával elkészített interjújáért; Sütő Nagy Zsolt A játék mindig győz című könyvéért; Szabó Máté a Sport TV-ben bemutatott Labdázni tilos című filmjéért; Szilágyi Anna sportfotós a budapesti műúszó világkupán készített fotójáért és Zsoldos Barna, a Nemzeti Sport munkatársa a Hosszabbítás mellékletben megjelent, Niki Lauda élettörténetéről készült sorozatáért.

Erdélyi díjazottjai is voltak a Sportújságíró kongresszus Testnevelési Egyetemen megtartott díjátadóján. Csinta Samu erdélyi újságírót, a Krónika napilap volt főszerkesztőjét Feleki-díjjal tüntették ki, illetve Kádár Zoltán marosvásárhelyi rádiós sportújságíró a Gyulai István-díjat vehette át.

Szalai Attila Grosicsról készült karikatúrája amivel elnyerte a zsűri tetszését:





A rovat legfrissebb hírei