A Fradi készen áll a feladatra


Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a norvégiai meccsen játékosai nem mutatták meg a bennük rejlő potenciál száz százalékát



fotó: fradi.hu

A Ferencváros számára a keddi visszavágó sem lesz könnyebb, mint a Molde elleni párharc múlt heti első felvonása a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójában.

"Nehéz mérkőzést vártam már idegenben is, ahol nehezítette a helyzetünket a műfű és az időjárás is. Kielemeztük azt a találkozót, de most sem számítok könnyebb összecsapásra annak ellenére, hogy készen állunk a feladatra"
- fogalmazott a hétfői sajtótájékoztatóján az ukrán szakember.
    
A tréner szerint a 3-3-as döntetlennel végződött norvégiai meccsen játékosai nem mutatták meg a bennük rejlő potenciál száz százalékát, de abban bízik, hogy a visszavágón ez sikerül. Hozzátette, múlt héten megkérdezte tanítványait, ki szerepelt már a BL-ben, s egyedül Olekszandr Zubkovnak van ilyen tapasztalata, így társainak magukkal és a gátlásaikkal is meg kell küzdeniük.
    
"Hiszek a játékosaimban. Büszke vagyok, ahogy Magyarországot képviseljük nemzetközi szinten. A mostani és az előző idényben összesen hét selejtezős párharcot vívtunk, ebből hatot megnyertünk, majd tavaly az Európa-ligában mindenki szerint halálcsoportba kerültünk, az utolsó fordulóban mégis továbbjutási eséllyel léptünk pályára" - fogalmazott Rebrov.
    
Franck Boli, aki éveken át Norvégiában futballozott, azt mondta, őt mindig a győzelem motiválja, ezért bizonyítási vágyán semmit sem változtatott, hogy a skandináv ország egyik képviselője ellen kellett pályára lépnie.
    
"Nagyon jó csapatunk van és nagyon jó edző irányít minket, ezért nem vagyok meglepve a sikereinken. Ezért igazoltam ide, hogy nemzetközi porondon játszhassak" - mondta a 26 esztendős, elefántcsontparti támadó, aki az MTI kérdésére úgy válaszolt, a norvég bajnokság fizikálisabb, Magyarországon pedig az a nehéz, hogy minden rivális az FTC-t akarja legyőzni.

A visszavágó kedden 21 órakor a holland Björn Kuipers sípjelére kezdődik, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti. A párharc győztese a BL-ben, a vesztese a Európa-ligában szerepelhet a csoportkörben.



A rovat legfrissebb hírei