Történelmi siker


A Ferencváros 25 év után ismét Európa legjobb 32 klubcsapata közt

fotó: fradi.hu

Adj erőt, hogy be tudjak lépni, van hitem a magas falak előtt! énekelték a ferencvárosi szurkolók a Groupama Aréna oldalából, bíztatva kedvenceiket. Meg is lett az eredménye. A Ferencváros révén nyolcadszor jutott magyar labdarúgócsapat csoportkörbe európai kupasorozatban, a zöld-fehéreknek negyedszer sikerült ez a bravúr, a Bajnokok Ligájában pedig 1995 után másodszor szerepelhetnek.

Az viszont először fordult elő, hogy egymás után három idényben van magyar együttes a főtáblán, ugyanis 2018-ban a Fehérvár - még Vidi FC néven -, tavaly pedig az FTC jutott bajnokként az Európa-liga legjobb 48 együttese közé. Szintén történelmi lenne, ha a MOL Fehérvár csütörtökön sikerrel vívná meg utolsó selejtezőmérkőzését a belga Standard Liege vendégeként az Európa-ligában, mivel egy idényben még sosem szerepelt két magyar csapat a főtáblán.
    
A csoportkör csütörtöki sorsolását a Ferencváros a negyedik kalapból várja. A csoportkörbe jutással a Ferencváros az eddig megkeresett 6,4 millió euró (körülbelül 2,3 milliárd forint), mellett további 15,25 millió euróhoz (körülbelül 5,5 milliárd forint) jut.

A BL-ben ez lesz a harmadik magyar részvétel, 2009-ben a Debreceni VSC is bemutatkozott a legrangosabb klubversengés elitmezőnyében. A továbbjutás egyik gárdának sem jött össze, a fővárosiak öt ponttal harmadikként, míg a hajdúságiak pont nélkül negyedikként búcsúztak. A második számú sorozatban sem élte túl a csoportkört egyik magyar csapat sem.

Csoportkörbe jutott magyar csapatok:

Ferencváros (1995, Bajnokok Ligája)
Ferencváros (2004, UEFA Kupa)
Debreceni VSC (2009, Bajnokok Ligája)
Debreceni VSC (2010, Európa-liga)
Videoton FC (2012, Európa-liga)
MOL Vidi FC (2018, Európa-liga)
Ferencváros (2019, Európa-liga)
Ferencváros (2020, Bajnokok Ligája)




A rovat legfrissebb hírei