Nincs második esély
Marco Rossi igazi döntőre számít a bolgárok ellen
fotó: mlsz.hu
Több forgatókönyvvel készült Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a bolgárok elleni, csütörtöki Európa-bajnoki pótselejtezőre.
A Szófiában rendezett szerdai sajtótájékoztatón az olasz szakember elmondta, bízik benne, hogy viszonylag korán megtalálják ezek közül azt, amely sikerre vezethet.
A tréner kijelentette, ez a mérkőzés egy igazi döntőnek is beillik, ahol nincs második esély. A riválisról szólva megjegyezte, nagyon kemény ellenfél, amely rendkívül agresszív, védekező és támadófutballt egyaránt képes bemutatni.
Természetesen szóba került Szoboszlai Dominik is, akit klubja, a Red Bull Salzburg nem engedett el, mivel az osztrák bajnokcsapat több játékosa is megfertőződött a koronavírussal. Újságírói kérdésre válaszolva Marco Rossi azt mondta, a fiatal futballista hiányában is vannak olyan játékosok, akik jól végzik el a pontrúgásokat és a rögzített helyzeteket.
A nemzeti csapatba - egy UEFA-szabálymódosításnak köszönhetően - újoncként bekerült Loic Negóval kapcsolatban Marco Rossi megjegyezte, még keveset gyakorolt együtt a társakkal, így talán kissé korai lenne rögtön a kezdőcsapatba tenni, de több poszton is bevethető futballistáról van szó, akire szükség lehet a mérkőzésen, és van rá esély, hogy bemutatkozzon az együttesben.
Holender Filip hangsúlyozta, kőkemény összecsapásra számít, amelynek a kulcsa a hozzáállás lehet.
Sallai Roland egyetértett azzal, hogy Szoboszlai hiánya nagy érvágás a csapatnak, de véleménye szerint is meg lehet majd oldani a helyettesítését.
A Freiburg légiósa megjegyezte, felkészültek a bolgár csapatból. Ő harcias ellenfélre számít és úgy gondolja, ezen a téren is fel kell majd venniük a kesztyűt. Ha ez így lesz - folytatta -, az egyéni kvalitások dönthetik el az összecsapást, remélhetőleg a magyarok javára.
Sallai Roland hozzátette, kicsit rossz, hogy a magyar szurkolók nem lesznek ott Szófiában, azonban ha nyernek, akkor a mindent eldöntő mérkőzésen már a drukkerek előtt játszhatnak hazai pályán az izlandi vagy a román válogatott ellen. A támadó szerint Bulgáriában célfutballt kell játszaniuk, egyszerűn nyerniük kell.
A csütörtöki találkozó 20.45-kor a lengyel Szymon Marciniak sípjelére kezdődik.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata:
Gulácsi - Fiola, Lang, Orbán, Szalai A., Bese - Nagy Á., Sigér - Holender, Sallai - Szalai Á.
Kövess minket facebook-on: