Fél lábbal az Európa Bajnokságon


A magyar válogatott kiállta a szófiai próbát, már csak hazai pályán kell bizonyítson

fotó: Makádi Péter

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re győzött Bulgária vendégeként az Európa-bajnoki pótselejtező csütörtöki elődöntőjében. Ezzel a győzelemmel egy 45 éves győzelem mentes negatív rekord dőlt meg, sőt ha az idegenben vett mérkőzéseket is vesszük, akkor 63 esztendő után sikerült felülmúlnunk a bolgárokat. De ami ennél is fontosabb, hogy a magyar válogatottnak így már csak egy mérkőzést kell nyernie az Eb-részvételért.

Mindkét csapat kissé idegesen kezdett, ami elsősorban a pontatlan passzokban nyilvánult meg. Néhány perc elteltével inkább már az óvatosság jellemezte a két gárda játékát, így az első negyedórában nem alakult ki helyzet. A magyarok viszont az első adandó alkalommal betaláltak egy szögletet követően. Kalmár bal oldali szögletét követően az ötös vonalára berobbanó Orbán testéről vágódott a labda a kapu jobb oldalába.

Hátrányban azonnal felpörgették a tempót a hazaiak, ennek eredményeként egy perccel később Gulácsinak kellett védenie a keresztléc alá tartó lövést. Bár a bolgárok tartósan nem tudtak nyomást gyakorolni, de időről időre így is voltak komoly lehetőségeik, Gulácsi több ízben bravúrral hárított. A magyarok kissé kényelmesen futballoztak előnyben, így esélyük sem volt újabb gólszerzésre a szünetig.
    
A folytatás álomszerűen indult, mivel a Szoboszlait helyettesítő Kalmár a jobb oldalon nagyjából 30 méterről végzett el szabadrúgást, lövése megpattant a sorfalon, a labda pedig a rövid alsó sarokba vágódott és ezzel sikerült megduplázni az előnyünket. Az újabb bekapott gól letörte a bolgár együttes lelkesedését, így ekkor vezetett néhány ígéretes akciót a magyar csapat.

A mezőny- és mentális fölény viszont nem tartott sokáig, mert az 55. percben a játékvezető büntetőt adott a bolgároknak, azonban a videobíró elemzése után szabadrúgásra módosította ítéletét, mivel Lang Ádám még a 16-oson kívül szabálytalankodott. Bár Krajev lövése fölé szállt, a bolgárok mégis visszavették a mérkőzés irányítását, de ebben a periódusban fölényük inkább csak meddő volt.

A találkozót a csereként beállt Nikolics fejesgólja döntötte el végleg. Hangya első bal oldali beadását még blokkolták a hazai védők, másodikra viszont pontosan Nikolicshoz ívelt, aki hat méterről a kapu bal oldalába fejelt.

Háromgólos hátrányban is próbálkoztak a bolgárok, de már nem volt igazán lelkesedésük és lendületük sem, a magyarok ekkor már magabiztosan és szervezetten védekeztek, végül a hajrában a szépítés sikerült a hazaiaknak, és egy jobb oldalról érkező kiugratás után Jomov a csereként beállt Botka mellől 14 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, beállítva ezzel az 1-3-as végeredményt.

A nemzeti együttes november 12-én a Puskás Arénában Izlandot fogadja az Eb-részvételért, de előtte most vasárnap előbb Belgrádban Szerbia, majd jövő szerdán Moszkvában Oroszország vendége lesz a Nemzetek Ligájában.

Eb-pótselejtező, A divízió, elődöntő:
Bulgária-Magyarország 1-3 (0-1)
Szófia, 2000 néző, v.: Szymon Marciniak (lengyel)
gólszerzők: Jomov (89.), illetve Orbán (17.), Kalmár (47.), Nikolics (75.)
sárga lap: Lang (55.), Gazdag (88.)

Bulgária:

Ilijev - Cicinho, Terzijev, Bozsikov, Nedjalkov - Karabeljov, Malinov - Karagaren (Deszpodov, 58.), Nedelev, Ivanov (Jomov, 31.) - Krajev (Jankov, 80.)

Magyarország:
Gulácsi - Lang, Orbán, Szalai A. - Fiola (Botka, 82.), Sigér, Nagy (Gazdag, 82.), Holender (Nego, 70.) - Kalmár (Hangya, 70.) - Szalai Á., Sallai (Nikolics, 59.)



A rovat legfrissebb hírei