A vajdasági teniszező meghódította Szardíniát
Györe László ismét ATP tornát nyert
fotó: Szalai Attila vajdasági karikaturista rajza
Nem alakult jól az eddigi év Györe László számára, aki még az év elején az előkelő 34. helyet foglalta el a világranglistán, de mostanra visszacsúszott a 74 helyre.
A zentai teniszező nem járt sikerrel az év elejei Australian Openen, a nyolcaddöntőig jutott Buenos Airesben februárban, majd szintén februárban hasizomsérülése miatt kihagyta a Rio de Janeiró-i salakpályás versenyt, amelyen címvédő lett volna. A kihagyott torna önmagában 500 pont levonást és 50 hely visszaesést jelentett a világranglistán. Ezt követően a teniszvilágot is elérte a koronavírus járvány. Györe a US Openen tért vissza szeptemberben, de már az első fordulóban búcsúznia kellett. A kitzbüheli férfi tenisztornán már jobban szerepelt, az elődöntőig jutott.
A szerb színekben játszó sportolónak végül sikerült feltennie a koronát a 2020-as évre, minekutána vasárnap megnyerte a 271 ezer euró (95 millió forint) összdíjazású szardíniai salakpályás férfi tenisztornát.
Györe útja a döntőig Sumit Nagal (india), Dusan Lajovic (szerb), Jiri Veselyvel (cseh), Lorenzo Musetti (olasz) legyőzésén át vezetett. Musettinél külön érdemes megjegyezni, hogy szeptemberig nem győzött le top 100-as játékost, azóta viszont már begyűjtötte a háromszoros Grand Slam-bajnok Stan Wawrinka és a japán Nisikori Kej skalpját is, és ő volt az első 2002-es születésű teniszező, aki elődöntőt játszott egy ATP-tornán.
A végső győzelemhez az utolsó akadályt Marco Cecchinato jelentette, de Györe ezzel a feladattal is megbirkózott, és a vasárnapi döntőben 2 óra 16 perc alatt legyőzte az olaszt. Az első szett rövidítéssel zárult egy-egy adogatásvesztés után, míg a több mint egy és negyed órás másodikban Györe kétszer, Cecchinato pedig háromszor nem tudta hozni szervagémjét.
A 25 éves játékos második alkalommal jutott fináléba ATP-tornán, hisz tavaly februárban, Rio de Janeiróban is győzni tudott. Cecchinato a negyedik döntőjét játszotta, és három siker után először veszített.
Eredmény, döntő:
Györe (szerb színekben)-Cecchinato (olasz) 7:6 (7-3), 7:5