Hivatalosan elismerték a magyar fejlesztésű sportágat


A Teqball hatalmas utat tett meg 2014-es bemutatása óta

Luís Figo, Simão Sabrosa, William Gallas és Christian Karembeu próbálja elsajátítani a teqball minden csínját Monte Carloban 2017-ben
fotó: fiteq / facebook


A Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF) közgyűlésén az olimpiai és nem olimpiai nemzetközi sportági szövetségek megszavazták a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) teljes körű tagságát.

A magyar szövetség keddi hírlevele kiemeli, hogy a tagszövetségek több mint kilencven százaléka szavazott igennel a FITEQ felvételére. A 2017-ben alapított nemzetközi szervezet ezzel a világ legrövidebb idő alatt hivatalosan elismert sportága lett.
    
A magyar innovációt hivatalosan 2014-ben, Budapesten mutatták be. Az első világbajnokságot 2017-ben a magyar fővárosban rendezték meg, egy évvel később a franciaországi Reims volt a házigazda, tavaly pedig ismét Budapest adott otthont a vb-nek.
    
"Ez a döntés a magyar sportdiplomácia sikere is, amire minden magyar büszke lehet, hiszen 2028-ban reményeink szerint a nyári olimpián együtt drukkolhat az ország a magyar sportért, s bízom benne, éremesélyes magyar teqball játékosokért is" - idézte a közlemény Gattyán Györgyöt, a FITEQ alelnökét.
    
A Nemzetközi Teqball Szövetség jelenleg 83 nemzeti tagszövetséggel rendelkezik.


A rovat legfrissebb hírei