Sikerre éhes vikingek


Az izlandiak szerint ez lehet a győzelem kulcsa…

fotó: mlsz.hu

Az izlandiak szerint a hibák dönthetik el a magyarok elleni csütörtöki labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtezőt, amelynek győztese ott lesz a jövő nyári kontinensviadalon

Erik Hamrén, a vendégek svéd szövetségi kapitánya a mérkőzés helyszínén, a Puskás Arénában rendezett szerdai sajtótájékoztatón elmondta, az, hogy az összecsapást végül mégis zárt kapuk mögött rendezik, inkább a magyaroknak lehet rosszabb, hiszen így nem élvezhetik a közönség támogatását. Hozzátette, sajnálja, hogy Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya nem lehet ott a mérkőzésen koronavírusos fertőzése miatt.
    
"Egy nagyon erős csapattal találkozunk, amely az elmúlt időszakban már a Nemzetek Ligájában is bizonyított, az első pótselejtezőn pedig magabiztosan nyert Bulgáriában. Ugyanakkor ahogyan minden csapatnak, így a magyarnak is az erősségei mellett megvannak a gyengeségei, mi pedig ezeket a pontokat szeretnénk kihasználni és megbüntetni" - nyilatkozta Erik Hamrén.


    
A tréner újságírói kérdésre megjegyezte, ugyan nem fiatal az együttese, de a játékosok a mai napig éhesek a sikerre, ami viszont egyáltalán nem korfüggő.
    
A játékosok közül Aron Gunnarsson vett részt a sajtótájékoztatón, ő a 2016-os Európa-bajnokságban is ott volt a csapatban, amikor is a csoportkörben 1-1-es döntetlent játszottak a magyarokkal.
   
"Emlékszem, az egy nagyon kemény mérkőzés volt, rengeteget kellett védekeznünk, mert a magyarok sokat birtokolták a labdát. Az az Európa-bajnokság egy hatalmas élmény volt számunkra, amit nagyon szeretnénk újra átélni" - nyilatkozta a futballista, aki a franciaországi Eb-n a negyeddöntőig menetelt a gárdával.


    
"Szerencsére sok tapasztalatot szereztünk már hasonló, nagy téttel bíró mérkőzéseken, az ilyen találkozókért érdemes futballozni. A legfontosabb, hogy minél kevesebb hibával játsszunk, hiszen ezeken a találkozókon általában azok a csapatok nyernek, amelyek kevesebbet rontanak" - tette hozzá Gunnarsson.
    
A nemzeti együttes csütörtökön 20.45-től a Puskás Arénában találkozik az izlandi csapattal az Európa-bajnoki pótselejtező döntőjében, a győztes kijut a 2021 nyarára halasztott, részben budapesti rendezésű kontinensviadalra.


A rovat legfrissebb hírei