“Félelmetes az, ami ebben a csapatban van”


A csapatkapitány örül, hogy a nehéz körülmények ellenére helyt tudtak állni

fotó: mlsz.hu

Szalai Ádámra különleges feladat hárult az Izland elleni mérkőzésen, nemcsak a cséká karszalag miatt, hanem mivel ő a válogatott rangidős játékosa, aki a legtöbb tapasztalattal rendelkezik. A csapatkapitány nem a legmegfelelőbb körülmények közt kellett csapata vezérévé váljon melyet a mérkőzés után a kamerák előtt is szóvá tett, de nem a panaszkodás céljából, hanem, hogy méginkább kiemelje a válogatott helytállását:

„Egy ilyen fontosságú mérkőzést így elkezdeni nem túl hálás feladat, de ismét megmutattuk, hogy félelmetes, ami a csapatban benne van, ahogy az utolsó percekig küzdünk és megyünk. Van már egy majdnem világsztár szintű játékosunk, aki eldönti az ilyen mérkőzéseket.

Azok a körülmények, amik voltak az elmúlt két napban, nem kívánom senkinek egy ilyen mérkőzésnél: elveszíteni az egész edzői stábot, FaceTime-on beszélgetni a taktikáról, a félidőben egy ilyen játékrész után megoldást találni FaceTime-on keresztül, ez azért nem egyszerű. Hihetetlenül hálás vagyok, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek, és már másodszor ott lehetünk az Eb-n.”


A Mainz jelenleg mellőzött támadója külön kitért saját helyzetére is, hiszen köztudott, hogy rendkívül nehéz időszakát éli, hosszú ideje nem lépett pályára, sokan kritizálják és leírják, ő mégis úgy érzi, hogy van amiből motivációt meríthet:

„Hihetetlenül sok erőt kapok a családomtól, a szövetségi kapitánytól és a társaktól, kiállnak mellettem, és elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Nagyon nehéz hónapok vannak mögöttem, az első tétmeccsem volt több mint két hónap után, de próbálok pozitív maradni, és a csapatnak a tőlem telhető legtöbbet megadni.”


A rovat legfrissebb hírei