"Az utolsó 10-15 perc hektikus volt"


Gera Zoltán szerint csapata csalódott ugyan, de értékelni kell az egy pontot

fotó: mlsz.hu

Gera Zoltán szerint igazságtalan lett volna, ha a magyar labdarúgó-válogatott nem szerez pontot vasárnap este a szerbek elleni, 1-1-re végződött Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

A játékosként 97-szeres válogatott Gera, az U21-es nemzeti csapat szövetségi edzője azért ült a kispadon, mert Marco Rossi szövetségi kapitány után segítője, az Izland ellen három napja meccselő Cosimo Inguscio pályaedző koronavírustesztje is pozitív lett.
    
"Nagyon gyorsan történtek az események, de nagyon örülök, hogy részese lehettem már az Izland elleni sikernek, illetve az utánpótlás-válogatottal is nyerünk. Boldog vagyok a lehetőség miatt, nagy élmény volt itt lenne a csapattal, bízom benne, hogy hogy pályafutásom során még hasonló jó eredmények várnak" - mondta a Puskás Arénában tartott sajtótájékoztatón a 41 éves szakember.
    
A szerbek elleni összecsapásról Gera Zoltán azt mondta, hogy az első félidőben jól játszott a csapat, dominált és helyzeteket alakított ki. "A félidőben azt beszéltük meg, hogy ugyanígy agresszívan kell játszanunk, hibára kell őket késztetünk. Ez az elején sikerült is, de ahogy telt-múlt az idő, egyre fáradtabb lett a csapat, de a szerbek ellen ez teljesen normális hiszen komoly játékerőt, minőséget képviselnek".
    
Gera Zoltán hozzátette: az utolsó 10-15 percre "szétszakadt" a pálya, mindkét gárda előtt adódtak lehetőségek, de igazságtalan lett volna, ha a szerbek nyerik meg az összecsapást, hiszen az utolsó néhány percet leszámítva a magyar válogatott sokkal többet tett a sikerért. Megjegyezte, a játékosok csalódottak voltak a döntetlen miatt, de ezt az egy pontot meg kell becsülni.

A rovat legfrissebb hírei