Megnövekedett elvárások


A döntetlen ellenére sincs okunk búsulni

fotó: Carpathian Brigade 09 / facebook

Ha a Nemzetek Ligája sorozatának kezdetekor bárki is a csoportra nézve azt mondta volna, hogy a nálunk előkelőbben rangsorolt szerbek ellen 4 pontot szerzünk majd, és egy fordulóval a sorozat vége előtt pontegyenlőségben a tabella második helyén leszünk majd, a legtöbb szurkoló hitetlenkedve elmosolyodott volna.

Időközben persze úgy adódott, hogy az Európa bajnokság pótselejtezőjén előbb megvertük a bolgárokat idegenben, majd történelmi győzelmet arattunk a nemzeti stadionban Izland felett, mellyel egyben kijutottunk az Európa bajnokságra is. Mindezt pedig úgy, hogy közben a Nemzetek Ligájában is szárnyalt a csapat, idegenben vertük a törököket és a szerbeket, és Oroszországban is döntetlent játszottunk.

Ezek a mérkőzések és körülmények viszont természetesen megnövelték az elvárásokat is, ezért történhet meg az, hogy sokunkban keserű a szájíz egy hazai pályán „elszenvedett” döntetlen után, minekutána megvoltak a helyzeteink, sőt, már az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, nembeszélve arról, hogy időközben a törökök óriási szívességet tettek azzal, hogy történetük során először legyőzték az oroszokat, így akár át is vehettük volna a csoport vezetését.

Természetesen mindig a győzelem a cél, de kell tudjuk a magunk helyét is, és a keserű szájíz ellenére meg kell becsülni azt az egy pontot, melyet a hiányzók miatt jócskán megtépázott és felforgatott magyar válogatott vasárnap este kiharcolt a szerbek ellen.

Büszkék kell legyünk a fiúkra, hiszen ezzel a döntetlennel biztosították a válogatott bennmaradását a Nemzetek Ligája második osztályában, sőt, akár a csoportelsőbbséget is megszerezhetik szerdán, ha több pontot gyűjtenek a törökök ellen, mint az oroszok a szerbek ellen.

Persze bár magasak az elvárások ez esetben is tudnunk kell, hogy ez már csak egy extra lenne az idei válogatott idény zárásához, mely enélkül is sikeresnek mondható!



A rovat legfrissebb hírei