Kialakult a Nemzetek Ligája harmadik idényének a mezőnye


A tervek szerint a következő idény csoportköreit 2022 júniusában és szeptemberében bonyolítják le

fotó: maszol.ro

Három kivételtől eltekintve kialakult a labdarúgó Nemzetek Ligája következő, 2022/23-as szezonjának mezőnye, amelyben Magyarország az élvonalban szerepelhet, mivel szerdán feljutott a másodosztályt jelentő B divízióból.

A legjobbakat felvonultató A osztályban egyetlen hely kiadó, ugyanis a Svájc-Ukrajna mérkőzést nem tudták lejátszani szerdán, márpedig annak eredménye dönti el, hogy melyik gárda esik ki a második vonalba. Ennek ellenére az biztos, hogy az A divízió mind a 16 csapata résztvevője a 2021-re halasztott Európa-bajnokságnak.
    
A másik két kérdőjel a C divízió két kiesője. Mivel a legalsóbb, D osztályban csak két csoport és így két feljutó van, ezért a harmadosztály négy csoportutolsója oda-visszavágós osztályozót vív a bennmaradásért. A Moldova-Kazahsztán és az Észtország-Ciprus párharcokat jövő márciusban rendezik.

A tervek szerint a sorozat harmadik idényének csoportköreit 2022 júniusában és szeptemberében bonyolítják le, nyáron négy, kora ősszel pedig két fordulót játszanak a csapatok. A menetrend nem változik, azaz a legjobbakat felvonultató A és a másodosztályt jelentő B divízió négy csoportjának utolsó helyezettjei kiesnek. Fordítva pedig a B és a harmadosztályú C divízió négy-négy csoportgyőztese feljut. A C divízió négy csoportutolsója osztályozót vív a bennmaradásért, a két vesztes esik ki a D divízióba, ahonnan a két csoportgyőztes kerül a helyükre. Az élvonal négy csoportelsőjének minitornájára, amely a végső győztesről dönt, 2023 júniusában kerül sor.

A Nemzetek Ligájából vélhetően ismét megszerezhető lesz pótselejtezős hely a 2024-es kontinensviadalra, de erről még nem tájékoztatott az európai szövetség (UEFA).

A divízió:
Olaszország, Belgium, Franciaország, Spanyolország (csoportelsők), Hollandia, Dánia, Portugália, Németország (csoportmásodikok), Lengyelország, Anglia, Horvátország, Ukrajna/Svájc (csoportharmadikok), Ausztria, Csehország, MAGYARORSZÁG, Wales (B-ből feljutók)

B divízió:
Bosznia-Hercegovina, Izland, Svédország, Ukrajna/Svájc (A-ból kiesők), Norvégia, Skócia, Oroszország, Finnország (csoportmásodikok), Románia, Izrael, Szerbia, Írország (csoportharmadikok), Montenegró, Örményország, Szlovénia, Albánia (C-ből feljutók)

C divízió:
Észak-Írország, Szlovákia, Törökország, Bulgária (B-ből kiesők), Luxemburg, Észak-Macedónia, Görögország, Fehéroroszország (csoportmásodikok), Azerbajdzsán, Georgia, Koszovó, Litvánia (csoportharmadikok), Moldova/Kazahsztán, Észtország/Ciprus (osztályozón bennmaradók), Feröer-szigetek, Gibraltár (D-ből feljutók)

D divízió:

Moldova/Kazahsztán, Észtország/Ciprus (C-ből kiesők), Málta, Liechtenstein (csoportmásodikok), Lettország, San Marino (csoportharmadikok), Andorra (csoportnegyedik)


A rovat legfrissebb hírei