"A tudás és a tapasztalat mellett a szerencse a harmadik faktor"


A koronavírussal küzdő Saghmeister Gábor már a Dakar-rallira készül

fotó: autómagazin.rs

Tizedik alkalommal is szeretne célba érni Saghmeister Gábornak a soron következő Dakar-ralin.

A szabadkai motorversenyzőnek nem lesz könnyű dolga, hiszen már a felkészülési időszakban egészségügyi problémák hátráltatják, ugyanis ő is elkapta a koronavírust.

Saghmeister Gábor tavaly új motorral indult a Dakaron, idén is ezzel a korszerű géppel vág neki a versenynek, ami Szaúd-Arábiában rajtol január 3-án.

"Nagyon szeretnék most is célba érni. A helyezést majd az alkalom fogja hozni. Szeretnék a top 60-70 versenyzőben benne lenni, ami azt jelenti ebben a kategóriában, amiben én indulok, a szerelő nélküli kategóriában - tavaly a 24. lettem - remélem, hogy az első 15-20-ba be tudom hozni magam. Persze, hogy ha minden technikai problémát meg tudunk oldani a bivakban, vagy a versenypályán, vagy ha a motor úgy fog működni, ahogy kell. A tudásom megvan hozzá, a tapasztalatom megvan, de sok mindent a szerencsére kell most bízni." –mondta a Pannon RTV-nek.

forrás: Pannonrtv.com

A rovat legfrissebb hírei