Gulácsiék izgalmas hajrában hozták a kötelezőt


A H csoport rendkívül kiélezett, minden az utolsó fordulóban dől majd el

fotó: Gulácsi Péter facebook oldala

Igencsak rezgett a léc Gulácsiék alatt a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában hiszen bár a lipcseiek kétgólos előnyre tettek szert az első félidőben, de a négyesben sereghajtó török Basaksehir nem adta fel, így Irfan Kahveci mesterhármasával a 85. percben 3-3-nál utolérte ellenfelét. A hajrá így igencsak izgalmasra sikeredett, mivel Gulácsiék BL továbbjutása a döntetlennel már igencsak kérdésessé vált volna, ám a 92. percben Alexander Sörloth megmentette a lipcseiek álmát, és beállította a 4-3-as végeredményt.

A sikerrel versenyben maradt a továbbjutásért a német csapat, amelynek kapusa ezúttal is Gulácsi Péter volt, míg Willi Orbán a 94. percben csereként lépett pályára.

A végjáték viszont rendkívül kiélezett lesz, hiszen a legutóbb döntős Paris Saint-Germain idegenben 3-1-re legyőzte a Manchester Unitedet és ezzel mindhárom csapat 9 ponttal várja a jövő heti zárófordulót, mikoris a PSG a törököket fogadja, a lipcseiek pedig az MU-val játszanak otthon. Gulácsiéknak tehát saját kezükben a sorsuk, és ha győznek tovább is jutnak.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló:

H csoport:

Basaksehir (török)-RB Leipzig (német) 3-4 (1-2)
gól: Kahveci (45+3., 72., 85.), illetve Poulsen (26.), Mukiele (43.), Olmo (66.), Sörloth (92.)

Manchester United (angol) - Paris Saint-Germain (francia) 1-3
gól: Rashford (32.), illetve Neymar (6., 91.), Marquinhos (69.)

Az állás:

1. Manchester United 9 pont (13-7),
2. Paris Saint-Germain 9 (8-5),
3. RB Leipzig 9 (8-10),
4. Basaksehir 3



A rovat legfrissebb hírei