Langék megszerezték első győzelmüket


Így alakult az Európa-liga csoportkörének csütörtöki, ötödik fordulója

fotó: az Omonia Nicosia Facebook oldala

A magyar válogatott Lang Ádámmal felálló ciprusi Omonia 2-1-re legyőzte a vendég görög PAOK-ot a labdarúgó Európa-liga csoportkörének csütörtöki, ötödik fordulójában.

Lang végigjátszotta a mérkőzést, amelyen csapata már a kilencedik percben megszerezte a vezetést, a PAOK azonban még a szünet előtt egyenlített. Az Omonia a 84. percben, tizenegyesből szerezte meg a győztes gólt, ezzel elütötte a továbbjutás esélyétől a görög együttest. Az E csoport másik meccsén ugyanis a holland PSV 1-0-ra nyert a spanyol Granada otthonában, így ez a két csapat az utolsó kör eredményeitől függetlenül biztosan a legjobb 32 között folytatja.

A C csoportban a Slavia Praha és a Bayer Leverkusen is egy-egy győzelemmel biztosította helyét az egyenes kieséses szakaszban, ahogyan a D csoportban a Glasgow Rangers, valamint a Benfica is.

A G csoportban a Braga 4-2-re győzött Athénban, ezzel szintén biztosította továbbjutását, míg a H csoportban a papírformának megfelelően a Lille és az AC Milan is megnyerte csütörtök esti hazai mérkőzését.

A Tottenham Hotspur 3-3-as döntetlent játszott a LASK Linz vendégeként a labdarúgó Európa-liga csoportkörének csütörtöki, ötödik fordulójában, ezzel továbbjutott a legjobb 32 közé.
A J csoport másik mérkőzésén a belga Antwerp 3-1-re verte a bolgár Ludogorecet, ezzel vezeti a négyest, a jövő csütörtökön sorra kerülő Tottenham-Antwerp meccs pedig a csoportelsőségről dönt majd.

A spanyol Villarreal a török Sivasspor otthonában aratott 1-0-s sikerrel biztosan csoportelsőként lép tovább, míg a Dinamo Zagreb és a Crvena zvezda szintén a mostani fordulóban harcolta ki a legjobb 32 közé kerülést.

Az A és B csoportban még nem kelt el a csoport második továbbjutó helye, az F csoportban pedig még három együttes van versenyben az első két pozíció megszerzéséért.

A csoportokból az első két helyezett jut a kieséses szakaszba, a főtáblás küzdelmek utolsó fordulóját jövő csütörtökön rendezik.

Eredmények, csoportkör, 5. forduló:


A csoport:

CFR Cluj (román)-CSZKA Szófia (bolgár) 0-0
AS Roma (olasz)-Young Boys (svájci) 3-1 (1-1)

Az állás:
1. (és továbbjutott) AS Roma 13 pont, 2. Young Boys 7, 3. Cluj 5, 4. CSZKA Szófia 2

B csoport:
Molde FK (norvég)-Dundalk FC (ír) 3-1 (2-0)
Arsenal (angol)-Rapid Wien (osztrák) 4-1 (3-0)

Az állás:
1. (és továbbjutott) Arsenal 15 pont, 2. Molde 9, 3. Rapid Wien 6, 4. Dundalk 0

C csoport:
OGC Nice (francia)-Bayer Leverkusen (német) 2-3 (1-2)
Slavia Praha (cseh) - Hapoel Beer-Seva (izraeli) 3-0 (2-0)

Az állás:
1. (és továbbjutott) Slavia Praha 12 pont (11-6), 2. (és továbbjutott) Bayer Leverkusen 12 (17-8), 3. Nice 3 (8-15), 4. Hapoel Beer-Sheva 3 (6-13)

D csoport:
Rangers FC (skót)-Standard Liege (belga) 3-2 (2-2)
Benfica (portugál)-Lech Poznan (lengyel) 4-0  (1-0)

Az állás:
1. (és továbbjutott) Rangers 11 pont (11-7), 2. (és továbbjutott) Benfica 11 (16-7), 3. Lech Poznan 3 (6-12), 4. Standard Liege 3 (5-12)

E csoport:
Granada CF (spanyol)-PSV Eindhoven (holland) 0-1 (0-1)
Omonia Nicosia (ciprusi)-PAOK Szaloniki (görög) 2-1 (1-1)

Az állás:

1. (és továbbjutott) Granada 10 pont, 2. (és továbbjutott) PSV 9, 3. PAOK 5, 4. Omonia 4

F csoport:
AZ Alkmaar (holland)-SSC Napoli (olasz) 1-1 (0-1)
Real Sociedad (spanyol)-HNK Rijeka (horvát) 2-2 (0-1)
    
Az állás:
1. Napoli 10 pont, 2. Real Sociedad 8 (4-3), 3. AZ Alkmaar 8 (6-3), 4. Rijeka 1

G csoport:
AEK Athén (görög)-SC Braga (portugál) 2-4 (1-3)
Zorja Luhanszk (ukrán)-Leicester City (angol) 1-0 (0-0)

Az állás:
1. (és továbbjutott) Leicester City 10 pont (12-5), 2. (és továbbjutott) Braga 10 (12-10), 3. Zorja 6, 4. AEK Athén 3

H csoport:
Lille OSC (francia)-Sparta Praha (cseh) 2-1 (0-0)
AC Milan (olasz)-Celtic FC (skót) 4-2 (2-2)

Az állás:
1. (és továbbjutott) Lille 11 pont, 2. (és továbbjutott) AC Milan 10, 3. Sparta Praha 6, 4. Celtic 1

I csoport:
Qarabag FK (azeri) - Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 1-1 (1-1)
Sivasspor (török)-Villarreal (spanyol) 0-1 (0-0)
    
Az állás:
1. (és továbbjutott) Villarreal 13 pont, 2. Makkabi Tel-Aviv 8, 3. Sivasspor 6, 4. Qarabag 1

J csoport:
LASK Linz (osztrák)-Tottenham Hotspur (angol) 3-3 (1-1)
Royal Antwerp (belga)-PFC Ludogorec (bolgár) 3-1 (1-0)

Az állás:
1. (és továbbjutott) Antwerp 12 pont, 2. (és továbbjutott) Tottenham 10, 3. LASK 7, 4. Ludogorec 0

K csoport:
CSZKA Moszkva (orosz)-Wolfsberger AC (osztrák) 0-1 (0-1)
Feyenoord (holland)-Dinamo Zagreb (horvát) 0-2 (0-0)
    
Az állás:
1. (és továbbjutott) Dinamo Zagreb 11 pont, 2. Wolfsberg 7, 3. Feyenoord 5, 4. CSZKA Moszkva 3

L csoport:
KAA Gent (belga)-Slovan Liberec (cseh) 1-2 (0-1)
Crvena zvezda (szerb)-TSG 1899 Hoffenheim (német) 0-0
    
Az állás:
1. (és továbbjutott) Hoffenheim 13 pont, 2. (és továbbjutott) Crvena zvezda 10, 3. Liberec 6, 4. Gent 0

A rovat legfrissebb hírei