Rebrovot régi barátként köszöntötték Kijevben


Az ukrán szakember ezúttal ellenfélként tér vissza korábbi sikerei helyszínére

Rebrov is az átlagnál mosolygósabb volt
fotó: fradi.hu


Szerhij Rebrov vezetőedző szerint ki-ki mérkőzést játszik majd kedden a Ferencváros és a Dinamo Kijevvel a Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában, de egyik csapatnak sincs oka tartania a másiktól.

"A Barcelona és a Juventus ellen ugyanazzal a problémával szembesült a két gárda. Ilyen sztárklubok ellen fontos elérni, hogy a játékosok félelem nélkül lépjenek pályára. De egymás ellen nem hiszem, hogy félnének a futballisták" - jelentette ki a hétfői sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére az ukrán szakember.
    
Rebrov a kollégájáról úgy nyilatkozott, hogy jól ismeri és tiszteli Mircea Lucescut, akinek kinevezésével szervezettebbé vált a Dinamo Kijev, de nem kívánt belemenni a régi párharcaikba, amikor még ő ült a Dinamo és a román tréner a Sahtar Donyeck kispadján.
    
"Otthon érzem magamat, de úgy látom, némi felújítás is volt, mióta nem jártam itt. Ezzel együtt azért nehezen tévednék el itt, Kijevben, és ebben az arénában mindig otthon érzem magam. Örülök, hogy visszatérhettem ide, annak még jobban, hogy egy nagyon fontos meccs miatt. Számomra nyilván más lesz a kedd esti találkozó, mint a többi, ugyanakkor a budapesti mérkőzésen már átéltem, milyen érzés a Dinamo ellen játszani. Az a találkozó sem volt egyszerű, de ahogy akkor, most is mindent megteszek, hogy a saját játékosaim a legjobb teljesítményt nyújtsák. - jelentette ki Rebrov azzal kapcsolatban, hogy ezúttal ellenfélként tér vissza korábbi sikerei helyszínére, ahol futballistaként és edzőként is dolgozott.
    
Magyarországi beilleszkedéséről úgy beszélt, hogy nem okozott neki problémát, mivel a zöld-fehéreknél minden játékos beszél angolul, "a szurkolókat pedig nem lehet becsapni", velük csakis jó eredményekkel tudja megkedveltetni magát az ember.

A Ferencváros és a Dinamo Kijev - közép-európai idő szerint - 21 órától a kijevi Olimpiai Stadionban csap össze egymással. A győztes megszerzi a harmadik helyet, és átkerül az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába. A 0-0-s, az 1-1-es és a 2-2-es döntetlen a Dinamónak kedvezne, viszont az ennél is gólgazdagabb pontosztozkodás már a jelenleg sereghajtó magyar bajnok előzését jelentené.

A rovat legfrissebb hírei