Vajdasági tehetséget igazolt a Milan


A Milan szerződtette az ETO FC Győr 17 éves szerb-magyar kettős állampolgárságú tehetségét

A képen Frederic Massara sportigazgató, Kerkez Milos és Paolo Maldini technikai igazgató
fotó: eto.hu


Kerkez Milos szülővárosában, a Szabadkához közeli vajdasági településen, Újverbászon ismerkedett meg a futball alapjaival, majd az akkor első osztályú Hajduk Kula csapatához került, ahol 14 éves koráig nevelkedett – írja az ETO hivatalos honlapja. Ezután a Rapid Wien együttesénél vett részt próbajátékon, ahol végül is több száz srác közül, ketten kerültek a bécsi klub kötelékébe, s ő volt az egyik. Nem volt egy könnyű „eset”, ezért a Rapidnál nem sok időt töltött el, s végül édesapja ajánlására, két esztendeje, a győri Fehér Miklós Akadémiához került.

Kerkez iránt januárban a Juventus is érdeklődött, ám végül az AC Milan lett a befutó.

“Szó se róla, Milost nem volt egyszerű kezelni, ezért sokszorosan is köszönettel tartozom az ETO-nak, hogy annak idején befogadták a fiamat.”
– mondta Sebasztijan Kerkez az eto.hu-nak. – “A klubnál a pályán és a pályán kívül is mindenki segítette, támogatta, oktatta, nevelte, szerette nem csoda, hogy Milos otthonra talált és nagyon megkedvelte az ETO-t. Nagyon hálás vagyok a sok-sok támogatásért, amit a fiam kapott, kiemelném Soós Imre ügyvezetőt, Tuboly Frigyes akadémiai igazgatót, Horváth Zsolt iskola igazgatót, Nagy Ádám technikai vezetőt, és persze azokat az edzőket és tanárokat, akik tettek azért, hogy Milos egy ilyen nagy csapathoz kerülhessen.” – fejezte be kissé elérzékenyülve az édesapa.

Kerkezt nem más, mint a Milan élő legendája, az egykori klasszis védő, Paolo Maldini nézte ki. Nem véletlen, hogy az 52 esztendős olasz sportember társaságában mutatták be Olaszországban.

„Talán nem is kell hangsúlyoznom, óriási lehetőséget kaptunk a sorstól azzal, hogy Milost maga Maldini invitálta a Milanhoz, kiemelve, hogy ilyen szintű játékos az olasz klub utánpótlásában, ezen a poszton nem található.”
– kezdte Kaposi Dániel, a játékos menedzsere. – “Azt is elmondták, hogy Milost a felnőtt csapat keretében veszik számításba, s a jelen szezonban úgy szeretnék felépíteni, hogy nyártól, Theo Hernandez mellett ő legyen a másik balhátvéd az együttesben. Szóval, van miért dolgozni, van kihívás…”

A 17 éves balhátvéd kezdetben a Milan Primavera csapatát fogja erősíteni.

forrás: acmilan.hu

A rovat legfrissebb hírei