Fiatal tehetségeket toboroznak Tóthfalun


A Nyers István Labdarúgó Akadémián várják az ifjú tehetségek jelentkezését

fotó: Pannon RTV/ Apczi Jenő

A tóthfalusi Nyers István Labdarúgó Akadémia tavaly egy műfüves pályával gazdagodott, amelyen hamarosan sötétedés után edzhetnek majd a fiatalok, ugyanis hamarosan beüzemelhetik a hozzá tartozó reflektorokat is.

A vezetőség kihasználva a fejlesztések adta lehetőségeket, a létszámot is szeretné bővíteni, így a szakemberek a 7 és 14 év közötti korcsoportból szeretnék kiválasztani a sportkomplexum új tagjait.

A toborzás már az elmúlt héten megkezdődött. Az akadémia tagjai naponta több alkalommal is edzenek.

„Az akadémián belül száz gyerekkel foglalkozunk, összesen öt korosztállyal, U11, U13, U15, U17 és U 19, ez mellett van a felnőtt csapat is így, 120 fiatalember focizik. A felkészülést elkezdtük január 18-án, illetve a felnőtt csapat 2 nappal később kezdte, és minden nap van edzés minden korosztálynak, szóval heti öt edzés van. Mindennap van kettő egy a pályán, míg a másik az edzőteremben, ahol az erőnléti edző foglalkozik a gyerekekkel.” – mondta Darko Veselinov edző.

Az edzők az oromi és az oromhegyesi fiatalokat is igyekeznek beépíteni az akadémia rendszerébe.

 „A legelső célunk az, hogy az ott lévő fiatalokat a sport felé irányítsuk, és hogy megszeressék a sportot. Ha közülük idővel kitűnik, azokat be szeretnénk kapcsolni az akadémiai módszertanába, illetve a tóthfalusi edzésekbe.”
– nyilatkozta Kiss Róbert erőnléti edző.

forrás: PannonRTV


A rovat legfrissebb hírei