Bartók Donát bemutatkozott új csapatában


A magyar játékos kiválóan érzi magát Svájcban, ami a játékán is meglátszott

fotó: Bartók Dónát / facebook

Bartók Donát a csapatmunkának tulajdonítja, hogy kedden nyolc góllal mutatkozott be a Kadetten Schaffhausen férfi kézilabdacsapatában.

A Császár Gábort is foglalkoztató svájci bajnoki címvédő hazai pályán 30-30-as döntetlent játszott a német Rhein-Neckar Löwen csapatával az Európa-liga csoportkörének tatabányai érdekeltségű csoportjában. Mivel a mannheimi együttes feladta a pályaválasztói jogát, szerda (ma) este ismét Schaffhausenben találkozik a két csapat.
    
Január 20-án jelentették be, hogy a 12-szeres válogatott Bartók a spanyol Bidasoa Irún együttesétől Svájcba igazolt, és első meccsén kilenc lövéséből nyolc gól született, egyszer pedig a kapufát találta el.
    
"Szerencsére jól sikerült a mérkőzés, nagyon örültem neki. Megtaláltuk a gyenge pontjaikat, és nem tudtak velünk mit kezdeni, ezért közelről és távolról is sikeresek voltunk. Igazi csapatmunka volt" - nyilatkozta a 24 éves jobbátlövő szerdán az M1 aktuális csatornán.
    
Hozzátette, tapasztalata szerint nagy az összhang a Schaffhausen keretében, és bár kevés ideje volt felvenni a csapat ritmusát, valamint megtalálni az összhangot a társakkal, a keddi mérkőzés azt mutatja, hogy ez ilyen rövid idő alatt is sikerült.
    
"Úgy érzem, védekezésben is megtaláltam a helyemet, és külön örülök, hogy támadásban távolról is eredményes tudtam lenni. Azt gondolom, a végeredmény önmagáért beszél" - vélekedett.
    
Bartók rávilágított, ilyenkor mindig számítani kell rá, hogy jobban felkészülnek az ember játékából, de a Rhein-Neckar Löwennek kevés ideje van erre, illetve a hibák kijavítására, mert a keddi találkozó után visszatért Mannheimbe, szerdán pedig ismét Schaffhausenbe utazik.
    
"Egy kicsit jó érzés is az embernek, ha felkészülnek belőle, mert ez azt jelenti, hogy veszélyes, és a korábbi jó teljesítményével felhívta magára a figyelmet" - magyarázta Bartók.
    
Hangsúlyozta, a családjával kiválóan érzik magukat Svájcban, az eddigi benyomásaik csak pozitívak, és a beilleszkedéshez nagyban hozzájárul új csapatának remek morálja is.
    
A svájci bajnokság - a januári, egyiptomi világbajnokság miatti szünetet követően - pénteken folytatódik.


A rovat legfrissebb hírei