Búcsú a Bajnokok Ligájától


Szakmáry Grétáék nagy meglepetésre elvéreztek a csoportkörben

fotó: SSC Palmberg Schwerin / facebook

Szakmáry Gréta csapata, a német SSC Palmberg Schwerin a csoportkörben búcsúzott a női röplabda Bajnokok Ligájától.

A magyar légiós együttese kedvező helyzetből várhatta a második buboréktornát - melynek házigazdája volt -, hiszen a decemberi első körben kétszer győzött és csak egyszer kapott ki.

A keddtől csütörtökig tartó második viadalon aztán az első mérkőzését ugyan nagy csatában megnyerte a lengyel Rzeszów-val szemben, szerdán és csütörtökön azonban kikapott olasz riválisaitól, a Scandiccitől és a Busto Arsiziótól, így csoportja harmadik helyén zárt és nem jutott tovább.
    
Szakmáry mindhárom mérkőzésen a kezdőcsapat tagja volt, előbb 11, majd három, végül pedig - együttese legjobbjaként - 14 pontot szerzett.

A kvartettekből az elsők mellett a három legjobb harmadikok jutnak negyeddöntőbe.


A rovat legfrissebb hírei