Marozsán Dzsenifer az évtized legjobb női labdarúgója


A magyar származású focicsillag rövid időn belül ez már a második kiemelkedő sportszakmai elismerését gyűjtötte be

fotó: Marozsán Dzsenifer / facebook

Marozsán Dzsenifer lett az elmúlt évtized legjobb női labdarúgója a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS).

A budapesti születésű játékos az IFFHS honlapjának híre szerint a norvég Ada Hegerberget és a francia Wendie Renard-t megelőzve bizonyult győztesnek.
    
Marozsánnak rövid időn belül ez már a második kiemelkedő sportszakmai elismerése, miután januárban az IFFHS őt választotta meg az elmúlt évtized legjobb irányítójának is. Az esztendő legjobbja titulust a futballista - aki a Frankfurttal egyszer, míg az Olympique Lyonnal négyszer nyert Bajnokok Ligáját, német színekben pedig olimpiai bajnok lett - korábban 2016-ban, 2018-ban és 2020-ban is kiérdemelte. Emellett 2017-ben és 2019-ben második, 2013-ban pedig harmadik volt az éves rangsorban.

Marozsán Dzsenifer az M1 aktuális csatornának pénteken azt mondta, hogy nagy megtiszteltetésnek tartja az elismerést, és elsősorban azért futballozik, mert szereti a játékot, a célokat előzetesen nem tűzi ki, mindig csak az előtte álló feladatra koncentrál és a következő mérkőzést akarja megnyerni.
    
"Valóban rosszul érzem magam, ha csak egyetlen edzést is ki kell hagynom, de profi labdarúgóként szerintem másképpen nem lehet gondolkodni" - jelentette ki a 28 éves támadó, aki szerint néhány év még biztosan van a pályafutásában, és elégedett a mostani életével.
    
Az olimpiai bajnok, 98-szoros német válogatott futballista beszélt arról, hogy nehéz lenne még egy olyan klubcsapatot találnia, mint a francia Olympique Lyon, amellyel négyszer nyerte már meg a Bajnokok Ligáját. Hozzátette, egyesületének is sokat köszönhet.
    
A férfiaknál az IFFHS listáján a 2011 és 2020 közötti periódus legjobbja címet az ötszörös aranylabdás portugál Cristiano Ronaldo, a Juventus csatára kapta, második lett a spanyol válogatottal világ- és kétszeres Európa-bajnok hátvéd, a Real Madridot erősítő Sergio Ramos, a harmadik pedig a német válogatottal világbajnok Manuel Neuer, a Bayern München kapusa.


A rovat legfrissebb hírei