A Leipzig nem adta fel a reményt
Így reagált Gulácsi Péter csapata budapesti veresége után
fotó: img.redbull.com
A válogatott kapus Gulácsi Péter szerint a Liverpool elleni, keddi mérkőzés utolsó fél órája magabiztosságot adhat az RB Leipzig számára a labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágója előtt.
A lipcseiek 2-0-ra elveszítették a párharc első mérkőzését a Puskás Arénában, a visszavágót március 10-én rendezik Angliában.
"Nagyon jól kezdtük a meccset, és már korán volt lehetőségünk megszerezni a vezetést. Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, majd a másodikban tíz percen belül minden ellenünk fordult" - nyilatkozta.
A kapus hozzátette, tudták, hogy egy hihetetlenül jó csapattal találkoznak, amely megbünteti a hibáikat.
A gól nélküli első felvonást követően az 53. percben Lukas Klostermann elcsúszott, ezt kihasználva Mohamed Szalah lefülelte Marcel Sabitzer passzát, majd betört a tizenhatoson belülre, és a kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar kapus mellett a hálóba lőtt. Öt perccel később Nordi Mukiele csúszott el, Sadio Mané elvitte a labdát, és a tehetetlen Gulácsi mellett megduplázta az angol bajnoki címvédő, 2019-ben BL-győztes Liverpool előnyét.
"Sajnos ez a két gól teljesen rossz irányba fordította a játékot, de vállalnunk kell a felelősséget a hibáinkért" - vélekedett a kapus. Hozzáfűzte, a hátralévő időben voltak lehetőségeik, és az utolsó fél órában nyújtott teljesítményüknek magabiztosságot kell adnia a visszavágóra.
"Szeretnénk, ha mi szereznénk az első gólt a második meccsen, és visszavágnánk a Liverpoolnak" - nyilatkozta Gulácsi.
Kövess minket facebook-on: