Rosszul kezdte a Szeged a nyolcaddöntőt


A Tisza parti együttes hazai pályán került hátrányba az első mérkőzésen

A szegedi Bánhidi Bence, valamint Steffen Weinhold (b) és Domagoj Duvnjak (k), a német csapat játékosai
fotó: MTI/Ujvári Sándor


A MOL-Pick Szeged házigazdaként 33-28-ra kikapott a címvédő német THW Kiel csapatától szerdán a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

A hazaiaktól Luka Stepancic, Nik Henigman, a vendégek keretéből pedig Hendrik Pekeler, Dario Quenstedt és Nikola Bilyk hiányzott.
    
A németek rögtön a meccs elején elléptek (0-3), a Szeged öt és fél perc elteltével szerezte első gólját. Juan Carlos Pastor vezetőedző hamarosan időt kért, mert akadozott csapata támadójátéka. A különbség nem csökkent, és a házigazdák dolgát nehezítette, hogy Bánhidi Bencét a 19. percben már másodszor állították ki. Pastor a 25. percben kikérte a második idejét is, mert a támadásban és védekezésben is sokkal pontosabb Kiel már 17-10-re vezetett.
    
A szünetben 21-13 volt az állás a szinte alig hibázó címvédő javára, és bár a második félidő elején Mirko Alilovic bravúros védésekkel mutatkozott be a szegedi kapuban, ezt kihasználva két 3-0-s sorozatot is produkált a magyar csapat, amelynek így a 42. percben már "csak" öt gól volt a hátránya.
    
A második harminc percben a Kiel nem játszott olyan kiegyensúlyozottan és magas szinten, mint az első felvonásban, ennek ellenére magabiztosan őrizte a vezetést. A hazaiak a kapusuk lecserélésével létszámfölényes támadójátékra váltottak, de rossz lövéseik miatt ez sem vezetett eredményre. A Kiel végig vezetve, a vártnál is magabiztosabban nyert.
    
A mezőny legeredményesebb játékosa a vendégek norvég irányítója, Sander Sagosen volt nyolc góllal, Harald Reinkind, illetve a hazaiak szerb jobbszélsője, Bogdan Radivojevic hat-hat alkalommal talált be. A kapusok közül Niklas Landin 15, Mirko Alilovic tíz, Mikler Roland két védéssel zárt.
    
A két csapat kilencedik egymás elleni BL-meccsén három szegedi siker mellett hatodszor győzött a THW Kiel.
    
A visszavágót jövő szerdán rendezik, a párharc továbbjutója a francia Paris Saint-Germain vagy a szlovén RK Celje PL együttesével találkozik a negyeddöntőben.

Férfi kézilabda BL, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
MOL-Pick Szeged - THW Kiel (német) 28-33 (13-21)
lövések/gólok: 53/28, illetve 51/33
gólok hétméteresből: 5/3, illetve 1/1
kiállítások: 4, illetve 2 perc


A rovat legfrissebb hírei