Immár kilenc tétmérkőzés óta veretlenek vagyunk


A magyar labdarúgó-válogatott nemcsak hozta a kötelezőt, hanem a második félidőre élvezetessé is tette a mérkőzést

fotó:  mlsz.hu

A magyar labdarúgó-válogatott 4-1-re győzött Andorra vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójának szerdai játéknapján.
 
Az első perctől a magyarok irányítottak, de az andorrai játékosok sok és helyenként durva szabálytalansággal tördelték szét a játékot, egy ilyennél Kalmár Zsolt megsérült. Alig volt a labda a hazai csapatnál, de amikor megszerezte, megpróbált támadásba lendülni, így Dibusznak is kellett védenie. Ugyanakkor a magyar együttes mezőnyfölényben futballozott, noha ez sokáig meddőnek bizonyult, mivel helyzete nemigen akadt. A 30. perctől aztán folyamatosabbá vált a játék, így még jobban beszorult a pireneusi együttes, amely végül nem bírta ki a nyomást a szünetig, mert a ráadásban egy szöglet után Fiola fejjel volt eredményes.
    
A második félidőre ugyanolyan lendületes futballal érkezett ki a magyar válogatott, ahogy az első abbahagyta. Ez a hozzáállás hamar kifizetődött, mert szűk negyedóra alatt két újabb góllal eldöntötte a három pont sorsát. A biztos előny birtokában is a magyarok irányítottak, további lehetőségeik voltak a gólszerzésre, a hajrában aztán a csereként beállt Nego is eredményes volt, a slusszpoén viszont az andorraiaké volt, akik büntetőből szépítettek az utolsó percben.
    
"Az első félidő nehéz volt, mert Andorra jól védekezett, próbált magasan letámadni bennünket, mi pedig engedtük ezt azzal, hogy sokat passzoltunk hátrafelé. El kell ismerni, ez eleinte okozott némi zavart. A második félidőben sokat javult a játékunk, jobb helyeken játszottuk meg a labdákat. Szerettem volna kapott gól nélkül zárni"
- értékelt a magyarok olasz szakvezetője, aki hozzátette, az andorrai találatnál sokkal fájóbb Kalmár Zsolt sérülése, mert attól tart, hogy a DAC középpályása nem tud játszani majd a nyári Eb-n.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a nyári, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon a Puskás Arénában fogadja a címvédő portugálokat és a világbajnok franciákat, majd a németek vendége lesz Münchenben. A vb-selejtezők szeptember eleji folytatását a százszázalékos teljesítménnyel éllovas angolok mögött második helyen várja a magyar csapat.

Európai vb-selejtezők, I csoport, 3. forduló:

Andorra-Magyarország 1-4 (0-1)
Andorra La Vella, 300 néző, v.: Vilhjalmur Thorarinsson (izlandi)
gólszerzők: Pujol (93., tizenegyesből), illetve Fiola (45+2.), Gazdag (52.), Kleinheisler (58.), Nego (90.)
sárga lap: San Nicolas (15.), Jimenez (36.), Vales (73.), Pujol (83.), illetve Nagy (34.), Hangya (88.)

Magyarország:

Dibusz Dénes - Fiola Attila, Lang Ádám, Szalai Attila - Lovrencsics Gergő (Varga Kevin, 83.), Kleinheisler László (Nego Loic, 83.), Nagy Ádám (Sigér Dávid, 61.), Kalmár Zsolt (Gazdag Dániel, 29.), Hangya Szilveszter - Nikolics Nemanja (Varga Roland, 61.), Szalai Ádám


A rovat legfrissebb hírei