Megvan a válogatott következő két ellenfele


A magyar labdarúgó-válogatott két felkészülési mérkőzést játszik a nyári, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt

fotó: mlsz.hu

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának csütörtöki beszámolója szerint Ciprussal június 4-én, míg Írországgal négy nappal később találkozik Marco Rossi szövetségi kapitány kilenc meccs óta veretlen együttese.
    
"Mindkét mérkőzés helyszíne várhatóan az újpesti Szusza Ferenc Stadion lesz. A két ellenfél ragaszkodott a fővárosi helyszínhez, az Európa-bajnokság miatt több budapesti stadiont is lefoglalt az UEFA edzések céljából erre az időszakra. A tervezett kezdési időpont 20 óra" - olvasható a tájékoztatóban.
    
"Egy felkészülési időszakra fontos, hogy az ember olyan ellenfeleket válasszon, amelyek nem is túl erősek és nem is túl gyengék. Ciprus legutóbbi eredményei beszédesek, az írekről pedig tudjuk, csak hajszálon múlt, hogy nem jutottak ki az Eb-re, így tehát két olyan csapattal találkozunk majd, amelyek jól fel tudnak minket készíteni az egy héttel későbbi első Eb-meccsünkre" - fogalmazott az MLSZ honlapján Marco Rossi szövetségi kapitány, aki szerint az is fontos volt, hogy két eltérő stílusban játszó rivális ellen lépjenek pályára.
    
Ciprus néhány napja döntetlent ért el az Eb-résztvevő Szlovákia ellen, a vb-döntős horvátoktól pedig mindössze egy góllal kapott ki, míg Szlovéniát legyőzte. Írország az Eb-pótselejtezőben 11-esekkel maradt alul Szlovákiával szemben, a vb-selejtezőket pedig két vereséggel kezdte. Előbbi a 100., utóbbi 42. a világranglistán, melyen Magyarország a 40. helyet foglalja el.
    
Az olasz szakvezető azért nem akart túl erős ellenfeleket, mert szerinte egy esetleges komolyabb vereséggel kifejezetten rossz lenne nekivágni az Európa-bajnokságnak, miközben az egyik legfontosabb a felkészülés során, hogy a csapat minden tagjának meglegyen a kellő önbizalma.
    
Az MLSZ tájékoztatása szerint a válogatott programja még nem végleges, annak részleteit a koronavírus-járvány is módosíthatja, de várhatóan az OTP Bank Liga május 8-i befejezését követően egy héttel találkoznak a keret itthon játszó tagjai Telkiben, míg a légiósok saját bajnokságuk végeztével csatlakoznak majd az összetartáshoz. Ezt követően május végén elutazna a csapat Ausztriába egyhetes edzőtáborba, Rossi pedig ott hirdeti ki végleges keretét a kontinensviadalra.
    
A magyarok az Eb csoportkörében június 15-én a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadják a Puskás Arénában, míg június 23-án a németek vendégei lesznek Münchenben.


A rovat legfrissebb hírei