Alig tudta hazavinni az érmeket a nagyváradi úszó


Bakó Anasztázia ismét bizonyította, hogy nem véletlenül utazik hamarosan Rómába az ifjúsági Európa-bajnokságra

A nagyváradi Crişul sportolója tizenegy érmet szerzett a múlt hétvégén Târgoviştén megrendezett úszó Román Kupában a nagyváradi Bakó Anasztázia, aki több számban is indult.

A nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium tanulója nem talált legyőzőre a juniorok 50, 100 és 200 méteres gyorsúszó számában, továbbá ötven pillangón és kétszáz vegyesen sem, sőt, ugyanezeken a távokon második helyezést ért el az utánpótlás-korcsoportban is, majd emellett egy újabb második helyezést a felnőttek 50 m-es gyorsúszó számában.

A mindössze 15 esztendős kislány ráadásul a Román Kupában megúszta azt az időt, amellyel már biztos résztvevője lesz az ifjúsági Európa-bajnokságnak, amelyet idén július 7–11 között rendeznek meg Rómában.

fotó és forrás: erdon.ro

A rovat legfrissebb hírei