Elvesztette a döntőt a Dunaújváros
A Dunaújváros másodikként zárt a női vízilabda Euroligában, az UVSE harmadik helyen végzett
fotó: Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület / facebook
Az Euroliga budapesti négyes döntőjének szombati fináléjában 7-6-ra kikapott a Dunaújváros a görög Olympiakosztól. Mindeközben harmadikként végzett az UVSE a női vízilabda Euroligában: a magyar bajnok az orosz Dinamo Uralocskát győzte le a budapesti négyes döntő vasárnapi első mérkőzésén, a bronzéremért rendezett összecsapáson a Tüskeuszodában.
A magyar bajnoki ezüstérmes gárda az utolsó pillanatig kiélezett összecsapást vívott a története második Euroliga-sikerét elérő görög együttessel.
A Dunaújváros másodszor jutott el a sorozat fináléjáig, a 2002/03-as idényben az ugyancsak görög Glyfada együttesével találkozott, akkor 6-4-es vereséget szenvedett.
Mihók Attila, a Dunaújváros vezetőedzője a mérkőzést követően az M4 Sportnak elmondta, elsősorban azért csalódott, mert az utolsó negyedben döntetlennel fordultak egy olyan helyzetben, ami nem biztos, hogy ennek a klubnak az életében még egyszer adódik. A szakember megjegyezte, több kulcsjátékosát is elvesztette a hajrára véleményes kiállítások miatt, és ugyan az Olympiakosz is elfáradt, de megmaradt az a lehetősége, hogy forgassa a legjobbjait. Hozzáfűzte, a játékosoknak sajnos a végére már nem maradt erejük arra, hogy értékesítsenek egy fórt.
Női Euroliga, négyes döntő, Tüskeuszoda
Olympiakosz (görög)-Dunaújváros 7-6 (3-2, 2-2, 1-2, 1-0)
Korábban a bronzmérkőzésen:
UVSE-Dinamo Uralocska (orosz) 15-10 (5-3, 5-3, 3-3, 2-1)
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: uvse, dunaújváros, vízilabda, euroliga, női-vízilabda