Surján Szabináék már negyeddöntőben


A vajdasági sportoló hazai pályán harcolhat csapatával az Európa-kupáért

fotó: Surján Szibina / facebook

Még el sem kezdődtek a küzdelmek, de a sorsolás szeszélye folytán az SH-ITB Budaörsi SC már biztos negyeddöntősként várhatja a női asztalitenisz Európa-kupa újvidéki döntő tornájának csütörtöki rajtját.
A négyszeres magyar bajnok és bajnoki címvédő csapat egyike azon 11 együttesnek, amely résztvevője az ETTU Kupa jogutódjának számító Ek küzdelmeinek.

A magyar szövetség hírlevelében emlékeztet, hogy a vírushelyzet miatt a 2020/21-es szezon a megszokottól eltérő módon zajlik. A budaörsiek a Bajnokok Ligájában kezdték a szereplésüket, decemberben részt vettek a Linzben buborék-rendszerben megrendezett BL-tornán, ez előfeltétele volt annak, hogy aztán tavasszal - átkerülve az Ek-ba - folytathassák nemzetközi szereplésüket.

A csütörtöktől vasárnapig tartó újvidéki viadal szintén buborékrendszerű. Póta Georgina, Fazekas Mária és Lovas Petra már szerencsésen megérkezett Újvidékre, ahol csatlakozott hozzájuk a verseny helyszínétől néhány kilométerre, Bácsföldváron élő csapattag, Surján Szabina is. Dari Helga nem tudott a gárdával tartani, mert a héten írásbeli érettségi vizsgákat tesz.

A Budaörs a korábbi nemzetközi eredményességének köszönhetően kiemeltként várhatta a kedd esti sorsolást. Mivel a tervezett 12 helyett csak 11 csapat szerepel a tornán, három háromcsapatos, illetve egy kétcsapatos csoportot alakítottak ki, s a magyar bajnok az utóbbiba került a francia Étival-Clairefontaine társaságában, ami egyben azt jelenti, hogy ez a két együttes biztosan ott lesz a szombati negyeddöntőben. Az elődöntőt és a finálét vasárnap rendezik.

A Budaörs - Étival-Clairefontaine mérkőzésre csütörtökön 19 órától kerül sor, aztán a magyar csapat pénteken szabadnapos lesz.

Szvitán Krisztina szakosztály-vezető az elutazás előtt az MTI-nek azt mondta: bár nem lesz könnyű dolguk, éremmel szeretnének hazatérni a versenyről.


A rovat legfrissebb hírei