Szőke Alex a hatodik magyar induló


A magyar birkózó olimpiai kvótát szerzett Szófiában

fotó: magyar birkózó szövetség / facebook

A kötöttfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában szereplő Szőke Alex bejutott a döntőbe a birkózók utolsó, szófiai olimpiai kvalifikációs viadalán, ezzel kvótát szerzett a tokiói játékokra, melyen így hatan képviselik majd a magyar színeket a sportág versenyein.

Az ESMTK 97 kilogrammos kötöttfogásúja két rendkívül sima sikerrel verekedte be magát a legjobb négy közé, miután a görög Laokratisz Keszidiszt és a spanyol Jesus Gasca Fresnedát is technikai tussal verte. A kvótát jelentő fináléért a korábbiaknál lényegesen nehezebb rivális, az olaszok georgiai származású Európa-bajnoki ezüst és bronzérmese, Nikoloz Kakhelashvili várt rá.
    
Az olasz versenyző a márciusi, budapesti európai kvalifikációs viadalon az utolsó lépést nem tudta megtenni a kvótáig, mivel az elődöntőben vérzett el, míg Szőke ugyanott a nyolc között veszített egy szoros meccsen. Most egymás ellen léptek szőnyegre, s előzetesen kiélezett csatára lehetett számítani, ám Szőke nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő és nem adott esélyt ellenfelének.
    
A junior Európa-bajnok magyar tehetség karrierje eddigi legnagyobb felnőtt sikerét érte el, egyúttal ő lett a szófiai küldöttség egyedüli kvótaszerzője.
   
A tokiói olimpián összesen hat magyar birkózó szerepelhet. Korábban Sastin Marianna (62 kg), a szabadfogású Muszukajev Iszmail (65 kg), illetve három másik kötöttfogású, Korpási Bálint (67 kg), Lőrincz Tamás (77 kg) és Lőrincz Viktor (87 kg) biztosította helyét a játékokon.
    
A szombati elődöntőkben több klasszisbirkózó is elvérzett, mások mellett a 87 kilogrammban a riói aranyérmes orosz Davit Csakvetadze és a 77 kilóban a 2017-es világbajnok szerbiai magyar Nemes Viktor.


A rovat legfrissebb hírei