Marozsán Dzsenifert az all time álomcsapatában


A német válogatott csillagát is beszavazták minden idők legjobb női futballistáinak álomcsapatába

borítókép: Szalai Attila vajdasági karikaturista rajza

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) honlapján közölte a számunkra jó hírt.

A budapesti születésű, német színekben szereplő 29 éves játékos, aki a négyszeres magyar válogatott Marozsán János lánya, ez év elején az elmúlt évtized legjobb női labdarúgója és irányítója címeket is kiérdemelte, most pedig az IFFHS voksolásának eredményeképpen a világfutball álom tizenegyébe került be, jobboldali támadó középpályás poszton. A szavazásban újságírók, volt futballisták és az összes kontinenst képviselő szakemberek vettek részt.

Az olimpiai bajnok, Eb-győztes, 98-szoros német válogatott Marozsán francia klubcsapatával, az Olympique Lyonnal négyszer nyerte már meg a Bajnokok Ligáját, egyszer pedig a Frankfurttal diadalmaskodott a BL-ben. Emellett 2016-ban, 2018-ban és 2020-ban őt választották meg az esztendő legjobb játékosának.

A női labdarúgók álomcsapata az IFFHS-nél:

Hope Solo (Egyesült Államok) - Lucy Bronze (Anglia), Wendy Renard (Franciaország), Christie Pearce (Egyesült Államok), Joy Fawcett (Egyesült Államok) - Szava Homare  (Japán) - Marozsán Dzsenifer (Németország), Marta Vieira da Silva (Brazília) - Megan Rapinoe (Egyesült Államok), Mia Hamm (Egyesült Államok), Alex Morgan (Egyesült Államok)


A rovat legfrissebb hírei