Csiszár Henrietta négy év után távozik Leverkusenből


A magyar női labdarúgó-válogatott csapatkapitánya elhagyja a Bayer Leverkusen labdarúgócsapatát

A német Bayer 04 Leverkusen bejelentette, hogy Csiszár Henrietta, a magyar női labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a szezon végén távozik a klubtól.

A magyar szövetség honlapjának híre szerint a német együttes megköszönte a középpályásnak mindazt, amit az elmúlt években, a csapat mezében lejátszott több mint száz mérkőzésen a klubért tett.

A honlapnak nyilatkozó, 94-szeres válogatott Csiszár Henrietta első szava is a köszöneté volt, elmondta, rengeteg embernek hálás azért, hogy most, amikor ezt a nehéz döntést meghozta, szép emlékekre tekinthet vissza. Ilyen a feljutás a Bundesligába, a Bayern elleni gólok, amelyekkel sikerült kiharcolniuk a bennmaradást, az idei szezon jó szereplése, és még megszámlálhatatlan remek pillanat.

A Bayer honlapja úgy tudja, a 27 éves Csiszár - aki 2016 óta erősítette a Leverkusent - szerződése lejárta után más országban folytatja pályafutását.

fotó és forrás: magyarszó.rs

A rovat legfrissebb hírei