Véget ért Varga Csaba expedíciója


Az Everest másodjára sem engedte a nagyváradi hegymászónak, hogy megmássza

Vannak helyzetek, amikor a visszafordulás a legjobb döntés.

Már egy ideje egyre valószínűbbnek tűnt, hogy Varga Csaba esélyei a Mount Everest megmászására egyre csökkennek, vasárnap azonban pont került a bizonytalanságok láncolatának végére: a nagyváradi hegymászó úgy döntött, hogy 6400 méteres magasságból, a kettes táborból visszafordul és lejön a hegyről.

Varga Csaba segítők, serpák nélkül, illetve pótlólagos oxigén nélkül, vagyis tiszta mászással szeretett volna feljutni a világ legmagasabb hegycsúcsára, ezzel pedig ő lett volna az első ilyen magyar mászó. Ráadásul kiegyenlítette volna Erőss Zsolt magyar rekordját, és az Everest lett volna az ötödik nyolcezres csúcs, amelyre feljut.

Ezek a tervek váltak most – legalábbis egy időre – köddé, mivel egy sor körülmény a visszafordulás mellett szólt. Először is az időjárás volt igen mostoha, az erős szél és a havazás már önmagában elegendő ok lett volna a csúcstámadási kísérlet befejezésére. De ott volt még az is, hogy az India felől érkező nyári monszun érkezése előtt a csúcsmászásra alkalmas május végi időszakban 200-250 oxigénes mászó várakozott, hogy elinduljon a csúcsra, emiatt pedig valóságos közlekedési dugó alakulhatott volna ki a hegyen, ami nyolcezres magasságban igen veszélyes.

A visszafordulási döntést végül az segített meghozni, hogy lavina zúdult a 2-es táborra és megrongálta a sátrakat. Senki nem sérült meg, viszont a történtek alapján következtetni lehetett arra, hpgy a hegy felsőbb régióiban is hasonlóan veszélyes a helyzet. Varga Csaba így lefelé indult, és vasárnap épségben megérkezett az alaptáborba. Nemsokára elindulhat Katmanduba, majd Budapest felé, de a nepáli járványhelyzet miatt még nem tudni, mikor és hogyan utazhat haza.

forrás: Kalifa / facebook

A rovat legfrissebb hírei