"Egyet ígérhetünk, megpróbáljuk megnyerni a mérkőzést"
Sallai Roland szerint a magyar válogatott nem egyéni, hanem csapat szinten erős
fotó: liner.hu
Sallai Roland a franciáknak lőtt gólról azt mondta, hogy sokat gyakorolták az ilyen akciókat, mint amilyennek a végén éppen az ő passzából volt eredményes Fiola Attila.
"Nagyon jó felkészítést kaptunk a szakmai stábtól. Most a regeneráció a legfontosabb, azon van a hangsúly" - mondta a válogatott fizikai állapotáról az MTI érdeklődésére a Freiburg támadója, amihez Willi Orbán annyit fűzött hozzá, hogy nem aggódik, lesz erő még egy kilencven percre, mert a meccsek között is jó munkát végeznek.
Sallai szerint a németek ellen az lesz a legfontosabb, hogy ugyanazzal az elánnal küzdjenek, mint az előző két meccsen, illetve a taktikai utasítások maximális betartása mellett bátran kell futballozniuk a sikerhez. Kiemelte még, hogy a magyar válogatott nem egyéni, hanem csapat szinten erős.
"Egyet ígérhetünk, megpróbáljuk megnyerni a mérkőzést" - mondta a továbbjutást illetően Sallai.
A csoportkör utolsó, harmadik fordulója mindkét válogatott számára sorsdöntő lesz, a németeknek jelenleg három, a magyaroknak egy pontjuk van a Münchenben szerdán 21 órakor kezdődő találkozó előtt.
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: euro2020, uefa, magyar-válogatott, német-magyar, sallai-roland