Egykori legendája hozott szerencsét a kiscsapatnak
Az olasz csapat 20000 szurkolója ünnepelte a magyar legendáját.
fotó: U.S. Lecce / Facebook
A Serie A. 20. fordulójában a Lecce hazai pályán, a Stadio Via del Mare-ban fogadta a jelenlegi második helyezett egyben bajnokaspiráns Internazionale csapatát.
A találkozó akár az egyik kulcsmomentuma is lehet a tavaszi fordulónak, hiszen a kiesés ellen küzdő kiscsapat pontot tudott rabolni a milánóiaktól, ami a végelszámolásnál sokat jelenthet majd.
Nem csak ettől lett emlékezetes a mérkőzés, ugyanis a Lecce csapata a sípszó előtt húszezer rajongó előtt köszöntette egykori legendás magyar játékosát, Vincze Istvánt, aki 30 éve erősítette a pugliai csapatot.
A 44-szeres magyar válogatott csatár Tatabányáról igazolt a Lecce-be, ahol 1988-90 között 28 mérkőzésen ölthette magára a narancssárga piros csíkos mezt. Vincze mindössze három gól szerzett olaszországi pályafutása alatt, viszont ebből az egyik gól olyannyira fontos volt, hogy örökre beírta magát vele a pugliai klub legendái közé, ahol olyan nevek szerepelnek még, mint az olasz VB győztes Massimo Oddo, a görög EB győztes Dimitris Papadopoulos, vagy az argentín VB győztes Pedro Pablo Pasculli.
Az 52 esztendős magyar legendát a klub elnöke ajándékozta meg egy 11-es számú mezzel:
“Vincze István hazatért. Felejthetetlen volt a 89/90-es bajnoki szezonban a Bariban ellen lőtt döntő gólja” (A szomszédos Bari a Lecceiek legnagyobb riválisa – szerk)
Ezzel a góllal lett halhatatlan Vincze Istvánt az olasz csapat szurkolóinak szívében: