Kedden ismét megtanulhatott a világ egy magyar nevet


NAPI ÖSSZEFOGLALÓ: a magyar versenyzők keddi eredményei a tokiói olimpián

fotó: Magyarock - Olympic Team Hungary / facebook

A hegyikerékpáros Vas Kata Blanka szenzációs negyedik helyezése jelentette a legjobb magyar szereplést a tokiói olimpia keddi versenynapján. A 19 éves, ötkarikás újonc Vas kiváló rajtja után bukott és visszacsúszott, ám bátor versenyzéssel riválisait folyamatosan megelőzve végül a három svájci kivételével mindenkit maga mögé utasított.

A Finndingiben szereplő vitorlázó, Berecz Zsombor kedden mindkét futamban a második helyen végzett, így összetettben továbbra is a második helyen áll.

Laser Standardban Vadnai Benjamin hat futam után összesítésben a 17., Laser Radialban pedig Érdi Mária a 14. helyről várja a folytatást.

A légpuskások vegyescsapat-versenyében Péni István és Mészáros Eszter a hetedik helyen végzett.

Az úszóknál Milák Kristóf favoritként toronymagasan a legjobb idővel jutott a 200 méter pillangó szerdai döntőjébe, amelyben a szám világbajnoka és világcsúcstartója mellett ott lesz a Rióban bronzérmes Kenderesi Tamás is, aki ötödikként lépett tovább. Hosszú Katinka címvédőként csak a hetedik idővel, de ott lesz a szerdai fináléban 200 méter vegyesen. Az előfutamok során Németh Nándor 100 méter gyorson a 9. idővel jutott az elődöntőbe, Szabó Szebasztián ebben a számban a 20. helyen fejezte be szereplését. Hosszú 200 méter pillangón nem állt végül rajthoz, így ebben a számban 16-an maradtak, ami azt jelentette, hogy mindenki továbbjut az elődöntőbe, így Kapás Boglárka, a szám világ- és Európa-bajnoka egy biztonsági, "pihentető" ússzással az ötödik időt szerezte meg.

A 4x200 méteres férfi gyorsváltót Kozma Dominik korai beugrása miatt kizárták, míg 800 méter gyorson Kalmár Ákos a 22. helyen zárt.

A női kézilabda-válogatott második csoportmérkőzésén is vereséget szenvedett: Elek Gábor együttese a braziloktól kapott ki 33-27-re.

A férfi vízilabda-válogatott ugyanakkor megszerezte első győzelmét, miután 16-11-re nyert a házigazda Japán csapat ellen.

Gyorsan véget ért a keddi versenynap a cselgáncsozók számára: Ungvári Attila (81 kg) első mérkőzésén intésekkel kikapott, Özbas Szofi (63) egy győzelem után, a nyolcaddöntőben alulmaradt olasz riválisával szemben.

Tollaslabdában Krausz Gergely második vereségével már nem juthat tovább, míg Sárosi Laura sérülés miatt visszalépett a további küzdelmektől.

Keddi összefoglaló:


CSELGÁNCS
női 63 kg: Özbas Szofi, második mérkőzésén kikapott és kiesett
férfi 81 kg: Ungvári Attila első mérkőzésén kikapott és kiesett

HEGYIKERÉKPÁR
női terepverseny: Vas Kata Blanka 4.

KÉZILABDA
női csoportmérkőzés, B csoport: Brazília-Magyarország 33-27

SPORTLÖVÉSZET
légpuska vegyescsapat: Mészáros Eszter, Péni István 7.

TOLLASLABDA
férfi egyes csoportmérkőzés: Szergej Szirant (orosz)-Krausz Gergely 2-0 (18, 18)
női egyes csoportmérkőzés: Sárosi Laura a malajziai Soniia Cheah elleni találkozó előtt sérülés miatt visszalépett.

TRIATLON

női verseny: Bragmayer Zsanett 12., Kovács Zsófia helyezetlen

ÚSZÁS
férfi 200 m pillangó: Milák Kristóf a legjobb, Kenderesi Tamás az 5. idővel jutott döntőbe
női 200 m vegyes: Hosszú Katinka a 7. idővel jutott döntőbe
férfi 100 m gyors: Németh Nándor a 9. idővel jutott az elődöntőbe, Szabó Szebasztián a 20. helyen fejezte be szereplését
női 200 m pillangó: Hosszú Katinka nem állt végül rajthoz, így ebben a számban 16-an maradtak, ami azt jelentette, hogy mindenki továbbjutott az elődöntőbe, Kapás Boglárka az ötödik időt szerezte meg
férfi 4x200 m gyorsváltó: a magyar stafétát kizárták
férfi 800 m: Kalmár Ákos 22.

VITORLÁZÁS
Laser Radial: Érdi Mária előbb második, majd a 17. helyen ért célba, és hat futam után a 14. helyről várja a folytatást
Laser Standard: Vadnai Benjamin 15., 16., majd 18. lett a futamaiban, s összesítésben a 17. helyen áll
Finndingi: Berecz Zsombor mindkét futamában második lett, és az összetettben is a második helyről várja a folytatást

VÍZILABDA
férfi csoportmérkőzés, A csoport: Magyarország-Japán 16-11


A rovat legfrissebb hírei