Új magyar rekordert ünnepelhetünk


Pástra lépett és hetedik helyen végzett a női tőrcsapatok csütörtöki tokiói versenyében, ezzel az olimpiai szerepléseket tekintve magyar csúcstartóvá lépett elő Mohamed Aida

fotó: MTI/Illyés Tibor

A magyar női tőrválogatott megnyerte utolsó mérkőzését, ezzel a hetedik helyen végzett a fegyvernem csütörtöki csapatversenyében a tokiói olimpián. Mohamed Aida is pástra lépett, így hetedik ötkarikás szereplésével magyar rekorderré lépett elő.

"Csalódott vagyok, mert úgy gondolom, hogy ebben a csapatban több volt. Bíztam egy szebb helyezésben - mondta az MTI-nek Mohamed Aida. - Az olaszok ellen nagyon jól küzdöttek a lányok, és nagyon jól helyt álltak, a kanadai mérkőzés azonban csalódás volt a számomra. Nekem egy asszóra volt lehetőségem, itt az egyiptomiak elleni utolsó találkozón."

A csalódottságon túl a világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok tőröző  mindenképp bekerül a magyar „legek könyvébe”, hiszen eddig hat ötkarikás játékokon (1996, 2000, 2004, 2008, 2012, 2016) vett részt, Tokióba pedig negyedik csapattagként - tartalékként - utazott ki úgy, hogy ha nem cserélik be, nem lesz eredménye. Az egyiptomiak elleni mérkőzésen azonban szerephez jutott, így a válogatottal a hetedik helyen végzett.
    
Ugyancsak hat olimpián indult a hétszeres olimpiai bajnok vívó Gerevich Aladár (1932, 1936, 1948, 1952, 1956, 1960) és a szörfös Gádorfalvi Áron (1996, 2000, 2004, 2008, 2012, 2016).
    
További 14 magyar sportoló büszkélkedhet öt olimpiai részvétellel, közülük még ketten - a sportlövő Sidi Péter és a kajakos Kammerer Zoltán - aktívak.

Mohamed Aida:

Született: 1976. március 12., Budapest
Egyesület: Újpesti TE
Versenyszáma: tőr csapat (tartalék)
Olimpiai eredményei: egyéniben - 4. (2004), 7. (2000), 8. (1996), 10. (2008), 13. (2012); 14. (2016), csapatban - 4. (1996, 2008), 6. (2000), 7. (2021)
További kiemelkedő eredményei: egyéniben - vb-2. (1993), vb-3. (2002, 2003, 2006, 2007), Eb-2. (1992), Eb-3. (2015); csapatban vb-3. (1994), Eb-1. (2007), Eb-2. (2001, 2002, 2008), Eb-3. (1999, 2013)



A rovat legfrissebb hírei