Berecz a második helyen jutott az éremfutamba


A magyar vitorlázó kedden a dobogóért szállhat vízre

fotó:  MTI/Kovács Tamás

A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor a második helyen bejutott az éremfutamba vasárnap a tokiói olimpián, így kedden a dobogóért szállhat vízre.

A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó a kilencedik részversenyben negyedik lett, a tizedikben szintén, de egyik fő vetélytársa, a spanyol Joan Cardona csak nyolcadikként futott be. Így helyet cseréltek, Berecz feljött másodiknak, hátránya kilenc helyezési pont a címvédő brit Giles Scott mögött. A futamot a 2020-as világbajnok új-zélandi Junior Josh nyerte, aki ezzel a negyedik helyre lépett előre, a magyar hajóstól tíz ponttal van lemaradva.
   
Berecz Zsombor az M4 Sportnak nyilatkozva jónak nevezte a vasárnapi versenyzését. Azzal kapcsolatban, hogy a kilencedik futamban megint hátsóbb pozícióból kellett felzárkóznia, megjegyezte: mindig extra motivációt ad a neki, ha hátul van.
    
"Nem volt könnyű nap. Nagyon fáradt vagyok, örülök, hogy lesz egy pihenőnap a medal race előtt. Közhelynek hangzik, de ma is otthagytam mindent a pályán, de hát ez kell ahhoz, ha az ember el akarja érni a célját" - értékelt Berecz, hangsúlyozva, hogy harcolni fog az utolsó futamban.

"Nem kérdés, mi a cél, mi a terv, meg kell nyerni az utolsó futamot, és bízni a legjobbakban. A Jóisten eddig is fogta a kezemet, bízom benne, hogy nem engedi el" - folytatta.

Az éremfutamban várható taktikát illetően kiemelte, hogy az egy gyorsabb verseny lesz, élesebb bójavételekkel, sok akcióval.

"Ha jó rajtot veszek és tisztán vitorlázhatok az első három-négy percben, és végre eltaláljuk a jó oldalt is, akkor jó lesz" - vélekedett, majd azzal zárta összegzését, hogy annál édesebb a siker, minél nehezebb kiharcolni.

Kelemen Tamás, a magyar vitorlás csapat vezetője és Berecz edzője az MTI-nek elmondta, a magyar vitorlázó nagyot küzdött mindkét futamban.

"Van az úgy, hogy a futam elején nem mindig jönnek a lapok, ezért Zsombinak meg kellett küzdenie a jó helyezésekért. Ami kemény megterhelést jelent, mivel a Finndingi a fizikailag legkeményebb osztály" - fogalmazott Kelemen Tamás.
    
Hozzátette, nagyon reménykeltő Berecz Zsombor pozíciója az éremverseny előtt.

"A 2-3. helyért komoly küzdelem lesz, akár előrébb is léphet, az üldözőkkel szemben pedig van egy kis előnye" - mondta.

Az Enosima Jachtkikötőben kedden az első tíz helyezett száll vízre a dupla szorzós éremfutamban, a többiek számára befejeződött a verseny. A magyar vitorlázás eddig egy olimpiai medállal büszkélkedhet, 1980-ban, Moszkvában a Detre testvérek harmadikok lettek Repülőhollandiban.

Az állás az éremverseny előtt:

1. Giles Scott (brit) 28 helyezési pont
2. Berecz Zsombor 37
3. Joan Cardona (spanyol) 39
4. Junior Josh (új-zélandi) 47
5. Nicholas Heiner (holland) 52


A rovat legfrissebb hírei