Csütörtöki program – ELŐZETES


Ismét éremeséllyel szállnak vízbe a magyar kajakosok és kenusok a tokiói olimpián csütörtökön, a női vízilabda-válogatott pedig a döntőért ugrik medencébe

fotó: Magyarock - Olympic Team Hungary / facebook

A szerdán vízre szállt mind a nyolc magyar egység bejutott a középfutamba az ötkarikás kajak-kenu versenyen. A női K-1 500 méteren Kozák Danuta és Csipes Tamara, férfi K-1 200 méteren Csizmadia Kolos és Tótka Sándor, míg férfi K-2 1000 méteren a Nádas Bence, Kopasz Bálint kettős előfutamát megnyerve jutott a csütörtöki középfutamba. Utóbbi számban a Béke Kornél-Varga Ádám egység előfutamában negyedik volt, a reményfutamában pedig harmadik, és így jutott be a csütörtöki középfutamba. A női C-1 200 méteren Takács Kincső előfutamában második lett, és egyből középfutamba került, ugyanakkor Balla Virág előfutamában harmadik volt, reményfutamra kényszerült, amelyet megnyerve jutott tovább.
    
A magyar kajakosok az olimpia első éremosztó napján, még kedden egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek.

A női vízilabda-válogatott egyre jobb formába kerülve találkozik a spanyolokkal az elődöntőben, míg a nyíltvízi úszók férfi 10 kilométeres számában a vb-negyedik, 5 kilométeren világbajnok Rasovszky Kristóf bízhat a dobogós helyezésben.

A hétpróbázó Krizsán Xéniára a második versenynapon a távolugrás, a gerelyhajítás és a 800 méter vár. Nincs könnyű helyzetben, mert az első négy számot követően a 19. helyen áll.

A körvívással megkezdik szereplésüket az öttusásók, Kovács Sarolta, Gulyás Michelle, Marosi Ádám és Kasza Róbert.

A magyarok csütörtöki programja a tokiói olimpián
augusztus 5., csütörtök (zárójelben a magyar idő):


ATLÉTIKA
(Olimpiai Stadion)
9.40 (2.40): hétpróba (távolugrás, Krizsán Xénia)
13.40 (6.40): hétpróba (gerelyhajítás, Krizsán Xénia)
21.20 (14.20): HÉTPRÓBA (800 m, Krizsán Xénia)

KAJAK-KENU
(Sea Forest Kajak-kenu Pálya)
9.30 (2.30): középfutamok
9.30 (2.30): férfi K-1 200 m (Csizmadia Kolos)
9.37 (2.37): férfi K-1 200 m (Tótka Sándor)
9.44 (2.44): női C-1 200 m (Balla Virág)
9.51 (2.51): női C-1 200 m (Takács Kincső)
9.58 (2.58): női K-1 500 m (Csipes Tamara)
10.05 (3.05): női K-1 500 m (Kozák Danuta)
10.34 (3.34): férfi K-2 1000 m (Béke Kornél, Varga Ádám; Nádas Bence, Kopasz Bálint)
11.35 (4.35): DÖNTŐK
11.42 (4.42): FÉRFI K-1 200 M (Tótka Sándor?, Csizmadia Kolos?)
11.57 (4.57): NŐI C-1 200 M (Takács Kincső?, Balla Virág?)
12.29 (5.29): NŐI K-1 500 M (Kozák Danuta?, Csipes Tamara?)
12.55 (5.55): FÉRFI K-2 1000 M (Béke Kornél, Varga Ádám?; Nádas Bence, Kopasz Bálint?)

NYÍLTVÍZI ÚSZÁS
(Odaiba Kikötőpark)
6.30 (szerda 23.30): FÉRFI 10 KM (Rasovszky Kristóf)

ÖTTUSA
(Muszasino Sportközpont)
13.00 (6.00): női körvívás (Kovács Sarolta, Gulyás Michelle)
16.30 (9.30): férfi körvívás (Marosi Ádám, Kasza Róbert)

VÍZILABDA
(Tacumi Vízilabdaközpont)
19.50 (12.50): női elődöntő: Magyarország-Spanyolország


A rovat legfrissebb hírei