Visszatért a Sat-Trakt Kupa
Egy év kihagyás után ismét gyermekzsivajtol volt hangos a bajsai focipálya
Nagy izgalommal várták a vajdasági gyerekek az idei Sat-Trakt Kupa mérkőzéseit. A már 19 éves múltú esemény a Bajsa Labdarúgó Klub és a Sat-Trakt vállalat közös szervezéséből jött létre. Kezdetben felnőtt tornákat tartottak, mára már nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyerekeket is bevonják a labdarúgás világába.
Az idei tornán 18 csapat szerepelt, és a 2010-es születésű gyerekek mérték össze focitudásukat.
A tornán csak gyerekek vettek részt, de az idősebb focisták is eljöttek, mint edzők vagy szurkolók.
„Ez már a tradicionális Sat-Trakt Kupa, ahol mi is minden évben részt veszünk. Három hete edzünk, taktikai titkunk nincs. Fő, hogy jó Sat-Trakt Kupát zárjunk idén is és a gyerekek élvezzék.” – mondta Tóth Viktor edző a Pannon RTV-nek.
A focitornán első helyezést ért el a topolyai TSC csapata, másodikak lettek az óbecseiek, a harmadikak pedig a cservenkaiak.
„Sajnos tavaly elmaradt ez a torna, de vissza kell menni 19 évet, hogy mikor is kezdtük ezt. Valójában itt Bajsán a Sat-Trakt Kupa egy felnőtt tornával kezdődött és idővel rájöttünk, kik a legfontosabbak. Legfontosabbak a gyerekek és ezt egy gyerektornává alakítottuk, ami minden évben körülbelül 250-300 gyereket összegyűjt és ezek a gyerek mérik össze itt tudásukat gyönyörű környezetben.” – mondta Palágyi Szabolcs, a TSC vezérigazgatója, aki hozzátette, szeretnék, hogy ez az esemény ne csak a versenyről és a másik csapat legyőzéséről szóljon, hanem a barátkozásról is.
Forrás és fotó: Pannon RTV/Huszár Krisztián
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: bajsa, foci, vajdaság, gyermeknevelés, focitorna, palágyi-szabolcs