Hatalmas sportdiplomáciai siker


Magyar tag az Európai Egyetemi Sportszövetség vezetésében

fotó: mefs.hu

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) végrehajtó bizottságának tagjává választották Rakaczki Zoltánt a szervezet budapesti közgyűlésén

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnökségi tagjának - aki a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club elnöke, valamint a TFSE ügyvezetője is - az EUSA budapesti tisztújító közgyűlésén szavaztak bizalmat 43 tagország képviselői.

A tisztében újjáválasztott Adam Roczek EUSA-elnök örömét fejezte ki, hogy a tisztújító közgyűlésnek a magyar főváros adott otthont, amely az egyik legbiztonságosabb hely jelenleg Európában.

A díszvendégként jelen volt Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, aki köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány 2010 óta kiemelt szerepet szán a sportnak.

"Hisszük, hogy ezzel az élet minden területén fejlődést érhetünk el" - mondta. - "Évek óta nagy sporteseményeket látunk vendégül, de a mindennapos sport is fontos számunkra, ezért mindennapos testnevelést vezettünk be. Ennek fontos része az egyetemi sport, hiszen így a rendszeres sportolást tovább folytathatják felnőtt korukban is a hallgatók."


A rovat legfrissebb hírei