A nagyváradi focista, aki Gera Zoltán szobatársa volt

Nagyváradi játékost igazolt a Puskás Akadémia című irásunkban a napokban bemutattuk röviden a nagyváradi Popovits családot, és annak legfiatalabb tagját, Patrickot, aki már a Puskás Akadémián készül, hogy hamarosan megcsillanthassa tudását. 
Cikkünk folytatódik, Patrick édesapjával, ifj. Popovits Pál egykori labdarúgóval és UEFA PRO licenszes edzővel beszélgettünk labdarúgó és edzői karrierjéről, illetve természetesen mindenki imádott játékáról, a fociról.

Édesapád Nagyvárad egyik leghíresebb labdarúgója. Emellett Aradon is komoly hírnévre tett szert, a román válogatottban is szerepelt, sőt olimpiai mérkőzéseken is pályára lépett. Milyen volt az ő árnyékában, mint labdarúgó felnőni?


id. Popovits Pál a pályán

 Csodálatos gyermekkorom volt, mindig a pálya és a labdarúgás közelében voltam. Édesapám mindig vitt magával ahova tudott, sokat tanultam tőle, a mai napig a foci a kettőnk közti leggyakrabban használt közös nyelv, de mindemellett nagy tehert is helyezett rám. Az emberek akarva akaratlanul is hozzá viszonyítottak. Annyi szerencsém volt, hogy én más poszton játszottam, ő védő volt, én pedig csatár. De nyílván nagyon nehéz felülmúlni az ő eredményeit, még akkor is, ha a foci az ő idejében más volt. Neki sem volt könnyű helyzete soha, még a sikerei ellenére is mindig akadályokba ütközött. A nevét is el kellett románosítsa Popovici Paulra, mert másképp nem engedték a nemzeti tizenegybe. Végül sajnos nem vitték ki a világbajnokságra 70-ben, mert a 40-es keretet szűkítették 22-re, de az olimpiai csapatban mégis szerepelhetett pár alkalommal. A későbbiekben az edzői karrierjét is gátolták, mert nem volt párttag, így mindig csak másodedző lehetett. Nagyon sokat tanultam, de 19 évesen más városba költöztem, mert úgy gondoltam egyszerűbb lesz a karrieremnek, ha Nagyváradról és az ő egykori csapatától eligazolok.

 
id. Popovits Pál

El is jutottunk a labdarúgó karrieredig. Mesélnél kérlek az olvasóknak, hogy mikor és hol játszottál?

A nagyváradi Viitor volt a nevelő együttesem, ott töltöttem a kezdeti éveket, majd onnan igazoltam át 19 éves koromban Szatmárnémetibe az Olimpia csapatához. Akkor ők másodosztályban játszottak, ugyanúgy, mint a Bihar FC, de feljutottunk az első osztályba. Nagyon jó év volt. Felfigyeltek rám, és átigazoltam a Gázszer csapatához Székesfehérvár mellé, Agárdra. Németh János, a csapat tulajdonosa vitt oda a 98/99-es szezonban. Nagyon jó csapat volt, egy ideig 4-5 ponttal vezettük az NB1-et, majd, mint az akkoriban lenni szokott, elfogyott a pénz, és minden szétesett. Németh János eladta a helyet a Pécsnek, és én is oda kerültem fél évre. Pécsről Békéscsabára igazoltam. Az is remek év volt, házi gólkirály lettem, és feljutottunk az NB1-be.

Együtt játszottál Gera Zoltánnal Pécsen. Milyen emlékeid vannak róla?

Nemcsak együtt játszottunk, hanem szobatársak is voltunk Zolival. Nagyszerű játékos volt, nagyon jól látott a pályán és nagyon technikás volt már akkoriban, a fiatal kora ellenére. Nagyon jól megértettük magunkat a pályán és a pályán kívül is. A mai napig tartjuk a kapcsolatot telefonon.

Ezután következtek a légiós évek.

Bizony, Békéscsabáról a Bundesliga 2-be igazoltam a Waldhof Mannheim csapatához. Ott nem sok időt töltöttem, mert Bicskei Bertalan Egyiptomban volt edző, látott korábban játszani, és meghívott, hogy játsszak a csapatában. Ez az El Masry nevű csapat, akikről később itthon is lehetett hallani, amikor 2012-ben nagy összetűzés alakult ki a szurkolók közt a lelátón, és 74 szurkoló életét vesztette a tragédiában. Akkor a csapat szurkolóit hat évre ki is tiltották a stadionból. 2003 Novemberében kerültem oda, két hónapot edzettem velük, és úgy volt, hogy év elején átigazolnak, amikor megkezdődik az átigazolási szezon. Közben megszületett a fiam, és Bicskei Bertalan pedig elment Malajziába edzősködni, így úgy döntöttem, mégsem maradok, hanem hazatérek a családomhoz.

A Waldhof Mannheim  mezében

Ekkortájt hagytad abba a profi labdarúgást?

Igen, a fiam születése fordulópont volt. Amikor visszatértem, nem igazán találtam már megfelelő csapatot, főleg miután láttam a németországi körülményeket. Közel akartam lenni a családomhoz is, ezért úgy döntöttem folytatom a tanulmányaimat, és edzőnek állok. Befejeztem Nagyváradon a Testnevelési egyetemet, majd lassan elkezdtem építeni az edzői karrieremet. Először az UEFA B licenszre vizsgáztam, majd nemrég, 2018 nyarán megszereztem az UEFA Pro licenszet is. Bár a profi karrieremet befejeztem, mindig közel maradtam a pályához és a labdához, de már csak alacsonyabb szinten, harmad és negyed osztályban játszottam, főleg játékos edzőként, hogy tudatosan készülni tudjak az edzői pályára a foci és a tanulás mellett.

Hol kezdődött igazán ez az edzői pálya?

Komolyabbra akkor fordult, amikor Gyulára az NB3-as csapathoz kerültem. Ott ismertem meg a Grosics Gyula Labdarúgó Akadémiát, és Kiss-Rigó László püspök urat, és meghívtak hozzájuk. Közben volt egy féléves kitérőm Cigándon, az NB3-es csapatnál, mert hozzájuk hamarabb elígérkeztem, de ezután az Akadémiára kerültem, ahol négy évet töltöttem pályaedzőként és az NB2-es csapat edzőjeként.
Az első két gyulai évem remek volt. Klausz Lászlóval ketten vittük a csapatot, és felügyeltük a fiatalabb korosztályú csapatok szakmai munkáját is. Nagyon sok fiatal játékost építettünk be a keretbe, és végig ez is volt a célunk, hogy az akadémián nevelkedett játékosok helyet kapjanak nálunk. A harmadik évben Klausz László elment a csapattól, és úgy éreztem, nekem is mennem kell, hiszen társak voltunk. Supka Attila vette át a csapatot a szezon felére, majd tőle Kopunovics Goran a második felére. Sajnos kiestek az NB2-ből. Én közben a 19 évesekkel foglalkoztam. Jót is tett nekem ez a váltás, mert be tudtam fejezni Bukarestben az UEFA Pro licenszet.
A negyedik évben aztán visszavettem az NB3-as csapat irányítását is, de csak fél évig. A portugál Joao Pedro de Oliveira váltott a szezon felénél a kispadon, aki az én addigi munkámat folytatta, és a csapat visszajutott az NB2-be.

Jelenleg szünet van az edzői életedben is.

  2019 elején hagytam ott a Grosics Akadémiát, mert úgy éreztem a fiam érdekében meg kell szakítanom a saját karrierem. Abban a korban volt, hogy szép lassan dobbantania kellett, és szüksége volt rám. Nem akartam magam mellé vinni a Grosics Akadémiára, mert nem tartom egészségesnek, hogy együtt dolgozzunk ilyen szinten. Saját bőrömön tudom, milyen egy futballista apa mellett kiteljesedni, inkább úgy láttam jónak, nevelkedjen Nagyváradon. Úgy érzem jól döntöttem, amikor visszatértem hozzá, és külön elkezdtem foglalkozni vele, hiszen az év elején felvették a Puskás Akadémiára. Ez az én sikerem is. Még csak 16 éves, de 190 centi magas, és remek adottságokkal rendelkezik, sokra viheti még. Edzőként úgy érzem, jelen pillanatban Patricknak a Puskás Akadémia a legjobb választás a karrierje szempontjából.
Most pedig nekem is új szakasz kezdődik az életemben, új csapatot és kihívást kell keressek.

 
Három nemzedék futballistái

Nem bántad meg, hogy olyan fiatalon abbahagytad a labdarúgást?

Nem bántam meg, mert Németország után teljesen megváltozott a fociról alkotott képem, és itthon már nem tudtam örömömet lelni benne, és emiatt képtelen voltam már 100 százalékosan teljesíteni. Úgy éreztem váltanom kell, és edzőként a magam stílusára tudtam már alakítani a csapatot és a játékot. Fiatalon ez a kezdet könnyebb volt, hiszen játékos edzőként kezdtem, és úgy nagyon jól át tudtam érezni a játék ritmusát. Édesapám sokat segített a kezdetekkor, mert mindig nagyon heves természetű voltam, és megtanított mérsékelni magamat, mert nem várhatom el a játékostól ugyanazt, amit én már tudok.

Milyen stílusú edző vagy?

Ha magamat kell jellemezzem, akkor a szervezettséget emelném ki. A foci alapjai ugyanazok, mint pl. 50 éve, de a játék mégis nagyon sokat változott, nagyon taktikus és fegyelmezett lett. Nagyon sokat számít az akarat is. Mindig azt tanítom a játékosaimnak, hogy ki lehet kapni a meccset, de amikor bemennek az öltözőbe, és tükör elé állnak, akkor legyenek megelégedve a teljesítményükkel, és tudják, hogy ők mindent megtettek.

Kreativitás vagy fegyelem?



Mint mondtam, a német focit érzem közel magamhoz, így a munka megverheti a tehetséget. Ha 90 percig bírsz futni és szervezetten játszol, akkor nagy eséllyel nyerhetsz. Természetesen kellenek a kreatív megoldások is, hiszen ezek tudnak váratlan fordulatokat okozni, és ezektől szép a játék.

Hogyan jellemeznéd a román és a magyar foci helyzetét?
Magyarország az utóbbi időben nagyon jó alapokat tett le, megerősítette az infrastrukturális hátteret, és komoly akadémia rendszert épített ki. Ennek hamarosan be kell érjen majd a gyümölcse, addig is lépésről lépésre látszik a fejlődés. Ezzel szemben Románia még mindig próbál a tehetségből megélni, ami önmagában, még ha van sem elég, mert nincs hol kinevelje.

képanyag: Popovits Pál /facebook