Topolyáé a vajdasági derbi


Győzelemmel kezdett az új stadionban a TSC

fotó: FK TSC / facebook

A topolyai gárda megérdemelt győzelmet aratott a Vojvodina felett az első bajnoki mérkőzésen, amelyet az új stadionban játszott..

A TSC Arénában mintegy 3600 néző előtt zajlott a szerb Szuperliga 11. fordulójának rangadója. A találkozó első félidejében Mihajlo Banjac előtt adódott két lehetőség, majd Tomanović került jó helyzetbe a 19. percben. Az első félidő további részében is a topolyaiak birtokolták többet a labdát, de egy igazi nagy helyzete az újvidéki csapatnak volt. A korábban a TSC-ben is játszó Bastajić előtt adódott a nagy helyzet, aki a 42. percben egy ellentámadást követően szemtől szembe került Jorgić kapussal, aki jó érzékkel lábbal hárított. A labda azonban visszapattant a vendégek támadója elé, aki az üres kapu felé gurította, és már úgy tűnt, hogy a hálóban köt ki, de a messziről szélsebesen érkező Aranđel Stojković a gólvonalról kirúgta a labdát.

A fordulást követően gyorsan előnyhöz jutott a rámenős topolyai gárda. A 47. percben Aranđel Stojković remek szöglete után a most először kezdőként szereplő Slobodan Rajković ugrott a legmagasabbra, és mintegy öt méterről védhetetlenül a kapu jobb sarkába fejelte a labdát. A második játékrész további része is teljes TSC-dominanciát hozott, a vendégeknek nem igazán voltak helyzeteik. A TSC megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Érdekes még azt is megemlíteni, hogy ezzel továbbra is őrzi veretlenségét a Vojvodina ellen a Topolya, az újvidéki csapat ugyanis az eddigi találkozók során még nem tudta legyőzni. A két együttes eddig négyszer lépett pályára egymás ellen, amiből két meccs topolyai győzelemmel, míg kettő döntetlennel ért véget.

A győzelemmel a TSC őrzi harmadik helyét a szerb első osztályú pontvadászatban.

„Nehéz mérkőzés volt, egy olyan mérkőzés, amelyet szerintem nagyon okosan játszottunk le. Taktikailag is helyén voltunk. Sajnos volt több lehetőségünk is, amit nem használtunk ki, hozzá kell tenni, hogy a Vojvodinának is volt egy nagy helyzete. Azt mondom, amit egy ilyen derbi hoz, hogy egy mozdulás, vagy egy helyzet kihasználása hoz három pontot, ezt mi teljesítettük, és gratulálok ezzel a csapatunknak, az edzőnek, aki merészen pont a góllövőnket először a kezdőcsapatba tette.” – mondta Palágyi Szabolcs, a TSC vezérigazgatója a Pannon RTV-nek.

forrás: magyarszó.rs


A rovat legfrissebb hírei