Párizsra készül Surányi László


A párizsi megmérettetésen is mindenképp részt szeretne venni a törökbecsei paralimpiai céllövő

Ennek érdekében hamarosan újra rendszeresen edz majd, hiszen a cél egy újabb érem begyűjtése. A sport 2002 óta életem részét jelenti – hangsúlyozta a Szabadkai Magyar Rádiónak adott exkluzív interjúban.

Surányi kiemelte, ahhoz, hogy az ember a világ legjobbjai közé kerüljön, rendszeres edzésre, kitartásra van szükség, ezenkívül azonban mindenképp a jövő év márciusára tervezett Európa-, valamint az októberben sorra kerülő világbajnokságon is jól kell szerepelnie.

Egyébként Surányi László a riói megmérettetésen egy aranyat és egy bronzot gyűjtött be, míg a nemrégiben megszervezett tokiói paralimpiai játékokon a kisöbű puska 50 méteres összetett versenyszámában ezüstérmes lett.

fotó és forrás: magyarszó.rs


A rovat legfrissebb hírei