Magyar őrségváltás


Az oroszországi Kazanyban ma veszi kezdetét a rövid pályás úszó-Európa-bajnokság

A szervezők  – modern szokásokhoz híven – minden szempontból igyekeznek felülmúlni a verseny előző húsz kiírását. Az idei Eb minden korábbinál hosszabb, hatnapos lesz, minden korábbinál több számmal – 42, bekerült két hosszútáv – és minden korábbinál nagyobb pénzdíjazással, hiszen immár 300 ezer eurót osztanak szét a 15 legjobb eredménnyel záró férfi között, és ugyanennyit a 15 legjobb nő között is.

41 ország összesen 391 sportolót delegál a tatárföldi eseményre, ebből Szerbiát hárman, Magyarországot tizenhárman képviselik majd. A megszokottnál soványabb magyar válogatott a teljes őrségváltás küszöbén áll, így több fiatal is lehetőséget kapott, hiszen immár a frissen visszavonult Cseh László, valamint a két évvel ezelőtti tornán mind a négy aranyérmükért felelős Hosszú Katinka nélkül állnak ki. A „régi idők” hírvivőjeként Jakabos Zsuzsanna maradt a keretben, aki az egész Eb mindössze hat olyan résztvevőjének egyike, aki 1990 előtt született, és a harmadik legidősebb nő a mezőnyben. Ezzel az esélyei még nem csökkennek, mindhárom számában (200 m és 400 m vegyes, valamint 200 m pillangó) a legjobbak között van a nevezési ideje. A fő magyar éremesélyek a pillangóúszásban az olimpián is remeklő Milák Kristóf vállát nyomják majd, de érdekes házicsatát ígér, hogy a 100 méteres távon ő és Szabó Szebasztián rendelkeznek a legjobb nevezési idővel. A zentai úszó pillangón és gyorson is a két-két legrövidebb számban indul majd. 2019-ben Glasgow-ban ezüstérmes lett 50 pillén és a 4×50-es váltó tagjaként is, utóbbiban viszont most nem indulnak a magyarok.

Az oroszok legutóbb is fölényesen uralták az éremtáblázatot, és most házigazdaként is hasonlóra készülnek, a hölgyeknél elsősorban Maria Kameneva, a férfiaknál pedig az olimpián is remeklő Kliment Kolesnyikov és Jevgenyij Rilov által.

fotó és forrás: magyarszó.rs


A rovat legfrissebb hírei